Életmód

Állatkerti majális vadmalacokkal és muflonbárányokkal

2014-04-30 21:36

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE vadmalacok_veresst.jpg

A természet megújuló erejének ünnepére várja a Miskolci Állatkert és Kultúrpark látogatóit május 1-jén. Nemcsak állatbemutatókkal, állatsimogatóval szórakoztatják közönségüket egész nap, de most először májusfát is állítanak – amit körbe is lehet majd táncolni, miközben a Számadó zenekar húzza a talpalávalót.

A legfőbb programot természetesen május 1-jén is az állatkert lakói biztosítják, különösen, hogy ők a természet megújulásának ünnepét bőséges szaporulattal köszöntik. A hazai fajokat bemutató területen két kifutóban is több utóddal gyarapodott az ott élő állatok létszáma.

muflonbaranyok_veresst.jpg

A vaddisznók kifutójában öt vadmalac él – az újszülöttek számára a csíkos szőrzet kiváló rejtőzködést biztosít, hiszen élőhelyük aljnövényzetében megbújva szinte láthatatlanná válnak a ragadozók előtt is. Az öt malac az első napokat az anyjuk által készített vacokban töltötte, ami nem más, mint egy mélyedés, amit szalmával, szénával, avarral bélelt az anya, és ott is hozta világra utódait. Néhány nap elteltével azonban a malacok már szinte mindenhová követik anyjukat.

A mufloncsapat három nőstényéből kettő hozott világra utódot április közepén, három nap eltéréssel. A kis muflonbárányok világrajövetelük után néhány órával már a kifutójukban lévő sziklás dombon is bátran követték anyjukat. Számukra ugyanis nem a rejtőszín, hanem a gyors menekülés jelenti a biztonságos felnevelkedést. A két anyaállat tapasztalt szülőként gondozza bárányát, az első pár órában a csapat többi tagját sem engedték az újszülöttek közelébe, később azonban már az egész csapat együtt sétált a kifutójukban legelészve.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!