Városinfó

Új járdák épülnek

2014-04-30 15:26

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jardaepites_140430_vcs_07.jpg

Új járdát építenek a Fadrusz János utcában, de nem ez az egyetlen terület, ahol kulturáltabb környezetben közlekedhetnek majd a gyalogosok a Győri kapuban. A lakossági igényeket figyelembe véve cserélik a régi betonelemekből épült járdákat Zsiga Marcell, a terület önkormányzati képviselője által indított program keretében.

jardaepites_140430_vcs_10.jpg

Több régi utca is van a Győri kapuban, amelynek a járdája annak idején még a klasszikus, negyven centis járdalapokból épült. Ezek azonban nagyon sok helyen megsüllyedtek, töredezettek, megbotlanak bennük, télen nem lehet a havat lapátolni róluk, nyáron babakocsival közlekedni rajtuk, és a fű is kinő a kövek közt.

Éppen ezért indított Zsiga Marcell alpolgármester, a 14-es körzet önkormányzati képviselője egy programot arra, hogy minden évben kicseréljenek, kijavítsanak járdát a terület utcáiban. 2011-ben a Brigád, 2012-ben a Győri kapu egy része, 2013-ban az Újítás és a Jánosi Ferenc utca kapott új járdát.

jardaepites_140430_vcs_02.jpg

Idén a Fadrusz János utcával kezdtek, ahol jelenleg az egyik oldalnak már kész az aszfaltozása, a másikon még bontják a régi járdát. De még ebben az évben járda épül a Rácz Ádám és a József utcában is, mondta el Zsiga Marcell. Mindez a tereprendezéssel együtt 4,5-5 millió forintba kerül.
 
H. I.
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!