Városinfó

Fejlődik a szelektív hulladékgyűjtés

2014-04-29 19:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE uj_kukasauto_140429_fkcs_12.jpg

Új hulladékgyűjtő autókkal bővült a MiReHuKöz Nonprofit Kft. járműparkja. A két korszerű autónak köszönhetően a térségben fejlődik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. A cég közel 75 millió forintot nyert az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség idei iparfejlesztési pályázatán az új autók vásárlására. Kriza Ákos polgármester a járművek keddi ünnepélyes átadásán kiemelte, „a környezeti értékek megóvásához elengedhetetlenül szükséges a magas színvonalú eszközpark”.

Kriza Ákos a járművek keddi ünnepélyes átadása alkalmával emlékeztetett, 2014. január 1-jétől „új alapokra helyezték a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást” azzal, hogy Miskolc és a térségben található 36 település részvételével, a Miskolci Térségi Konzorcium keretében 100 százalékos önkormányzati tulajdonú hulladékgazdálkodási közszolgálati céget hoztak létre. „Ez az 100 százalékos önkormányzati tulajdon 100 százalékos önkormányzati felelősséget is jelent”, fogalmazott a városvezető, hozzátéve, „nem a megtermelt profit tehát a célunk, hanem a legmagasabb szintű ellátási közfeladat”.



– Meggyőződésem szerint a szemétszállítást nem szabad üzleti alapokra helyezni. Az emberek pedig joggal várják el a településüktől, hogy a törvény szerinti önkormányzati feladatokat maradéktalanul teljesítse – fűzte hozzá Kriza Ákos. Miskolc polgármestere hangsúlyozta, a közszolgáltató megfelelő működéséhez és a környezeti értékek megóvásához elengedhetetlenül szükséges a magas színvonalú eszközpark, amely folyamatos fejlesztést tesz szükségessé.

uj_kukasauto_140429_fkcs_6.jpg

Mint Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője is kiemelte, a mostani projekt célja, hogy bővülhessen a házhoz menő gyűjtés a konzorcium családi házas övezeteiben. E feladat ellátásához, illetve a már meglévő, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő logisztika tehermentesítéséhez két gyűjtőjármű beszerzése volt szükséges. Az OHÜ pályázata 100 százalékos, önrész nélküli, vissza nem térítendő, közel 75 millió forintos támogatást biztosított a MiReHuKöz Nonprofit Kft. számára, melyből beszerezték a szolgáltatás bővítéséhez szükséges járműveket.

uj_kukasauto_140429_fkcs_9.jpg

Majoros Róbert, a MiReHuKöz Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette, a két új jármű a mai magyar és európai szabványoknak teljes mértékben megfelel, korszerű, modern hulladékgyűjtő autó, melyeket a szelektív hulladékgyűjtésre fognak használni. Az egyik típussal a zöld-, a másikkal pedig a csomagolási hulladék gyűjtését lehet megoldani.
– A két jármű beszerzése 100 százalékos állami támogatásból valósult meg, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökségen keresztül, kifejezetten a lakossági házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés megvalósítására. Miskolcon már több éve végeznek házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, ezt szeretnénk továbbfejleszteni, és a lakosság számára még inkább elérhetővé tenni. A vidéki településeken pedig szeretnénk bevezetni, hogy minden családi házas környezetben megvalósuljon a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés – emelte ki az ügyvezető.

uj_kukasauto_140429_fkcs_20.jpg

Az ünnepélyes köszöntőket követően Kriza Ákos és Majoros Róbert átvette a két új jármű kulcsait Vámosi Oszkártól, majd megtekintették az autók belső terét. A beruházás megvalósításával és üzemeltetésével 6 új munkahely létesül.

K. I.
Fotó: F. K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!