Városinfó

Egészségügyi építkezés – szó szerint és átvitt értelemben

2014-04-29 18:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE haziorvos_140429_vcs_13.jpg

Beemelik a miskolci alapellátásban résztvevőket a Digitális Közösség Programba. Ez nemcsak az egészségügyi dolgozóknak jelent támogatást, hanem egy városi megelőzési program létrehozását, ezáltal pedig a város lakóit is segíti – többek között ez a bejelentés is elhangzott a Miskolci Háziorvosi Egyesülés keddi tanácskozásán, amelynek vendége ezúttal Kriza Ákos polgármester volt.

A Miskolci Háziorvosi Egyesülés szokásos szakmai tanácskozásainak sorában rendhagyónak számított a keddi, ugyanis most a szakmai kérdéseket, az eddigi és tervezett lépéseket a város polgármesterével, Kriza Ákossal tudták egyeztetni.

Palla Sándor, az egyesülés elnöke még a tanácskozás előtt úgy nyilatkozott, nagyon sok minden történt az elmúlt időszakban, a megelőző húsz évben nem volt annyi változás, mint az utóbbi négyben. A város alapellátása elindult egy úton, és nagyon jó irányba halad.

– Partneri viszonyt sikerült kialakítani az önkormányzattal, ez a tanácskozás is arra szolgál, hogy megbeszéljük a terveket és a lehetőségeket. És jó alkalom arra is, hogy dicsekedjünk egy kicsit, legalább egymás előtt, mert van mivel: sokan irigylik megvalósult projektjeinket, azt, hogy össze tudtunk fogni, vagy azt, hogy a négy orvosi egyetem mellett egyedül itt folynak akkreditált képzések.

haziorvos_140429_vcs_07.jpg

Kriza Ákos polgármester a megvalósult vagy folyamatban lévő fejlesztések rövid áttekintésével kezdte. Elmondta, három fő célt fogalmaztak meg: fokozni a szakmai munka eredményességét, megerősíteni az infrastruktúrát, javítani a dolgozók munkakörülményeit. Ez utóbbira volt a legkevesebb ráhatásuk, de a többi területen nagy lépéseket tettek előre.

– Komoly szakmai egyeztetés előzte meg a 24 órás orvosi ügyelet kialakítását, ami, úgy látom, beigazolta elképzeléseinket, a kezdeti nehézségeken hamar túljutott, és jól működik. Kérem, mondják, ha önök másképp látják – kért azonnali visszajelzést a megjelent orvosoktól, akik azonban megerősítették: jó döntés volt a 24 órás orvosi ügyelet bevezetése.

A polgármester emlékeztetett ezután, elkészült az avasi és a diósgyőri egészségház, ezekben a háziorvosi ellátás mellett már szakrendelések is működnek, és újabb öt rendelő újul meg pályázati forrásból.
– Az elmúlt években 300 millió forintot „találtunk” felújításra. Az előző húsz évben leamortizálódtak a rendelők, mert hiányzott a lehetőség, hogy évről évre elvégezzük a szükséges javításokat. Hogy ez a jövőben ne így legyen, ahhoz szükség lenne egy amortizációs alapra – fogalmazott meg egy célt.

haziorvos_140429_vcs_08.jpg

Ezután két bejelentést is tett Kriza Ákos. Az egyik egy több mint húszéves problémára kínál megoldást: arra, hogy a fizetőparkolós övezetben beteghez kiszálló orvos parkolását hogyan támogassa a város – hiszen olyankor is munkáját látja el. Nagyon sokféle megoldás felvetődött, de egyik sem oldotta volna meg egyszerűen a nagyon is összetett problémát. A mostani javaslat megfordítja a rendszert, nem előre kínál kedvezményt, hanem utólag „stornóznák” a feladatellátáshoz kötődő parkolásokat – erről várják a háziorvosok véleményét.

A másik még jelentősebb, a betegellátásra is valószínűleg közvetlenebbül kiható eredmény.
– A kezdetektől szerettem volna, hogy a Digitális Közösség Programba beemelhessük az alapellátásban résztvevőket. Egészen tegnapig hiába forszíroztam. Tegnap azonban áttörés történt, így minden praxis, az alapellátásban résztvevő egység kap egy laptopot a program keretében – természetesen a pályázatot be kell nyújtani. Ez az alapja lehet annak a városi prevenciós rendszernek, amely egységes rendszerbe szervezné a különböző egészségügyi helyszíneken rendelkezésre álló adathalmazokat, így majd igen friss információk állnak majd rendelkezésre akkor is, ha a beteg esetleg otthon felejti a leletét – emelte ki a polgármester.

A jövőről szólva elmondta, folytatódnia kell az épületek rehabilitációjának, elsősorban ezen a területen várják a fejlesztési, felújítási javaslatokat.

Cs. M.
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!