Városinfó

Drónt is bevetnek az összehangolt ellenőrzésen!

2014-04-29 17:11

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ellenorzes_bodoteto_140429_ja_17.jpg

Ismét az élen jár Miskolc a közbiztonság javítása és megerősítése érdekében tett intézkedések terén. Városunk volt az első, amely élve a jogszabályi lehetőséggel, megalakította az önkormányzati rendészetet. Kedden délután pedig egy olyan eszközt vontak be az összehangolt ellenőrzésbe, amelyet az országban eddig még sehol: egy drón emelkedett a levegőbe, hogy fentről segítse a munkát!

Az összehangolt ellenőrzés most is a szokott módon indult, a Miskolci Önkormányzati Rendészet tanácstermében tartották meg az eligazítást. Közterület-felügyelők, mezőőrök, rendőrök, polgárőrök, az önkormányzat hatósági és szociális osztályának munkatársai, és a Városgazda ebtelepének munkatársai vettek részt az akcióban.

ellenorzes_bodoteto_140429_ja.jpg

Vincze Csaba, a rendészet igazgatója bemutatta az ellenőrzendő területet, és felhívta a figyelmet arra, hogy kiemelten ellenőrizzék a lakossági panaszokat, az illegális beköltözőket, illetve azokat, akik a területen gyakran helyet változtatva költözködnek. A 35/2013-as önkormányzati rendelet azt is szabályozza, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy ingatlannak, ha abban életvitelszerűen tartózkodnak, így erre is figyelmet fordítanak a rendészet munkatársai.



Az igazgató portálunknak elmondta, több esetben találkoznak olyan ingatlanokkal – legutóbb a múlt heti lyukói ellenőrzésen is – amelyek olyan sokszor cseréltek tulajdonost „kockás papíron”, vagyis nem ügyvéd előtt és bejelentkezés nélkül, hogy szinte lehetetlen megállapítani, ki is a jogos tulaj. Az ilyen ingatlanokat igyekeznek felderíteni, és kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy tisztába tegyék a tulajdonviszonyokat.

ellenorzes_bodoteto_140429_ja_28.jpg

Az ellenőrzés most a Dóczy, Wass Albert utca, illetve az Őzugró területére terjedt ki. A rendészet munkatársai hat pontról gyalogosan, autóval, illetve lóval indultak el, hogy senki ne tudjon „kisiklani” az ellenőrzés alól. Most első alkalommal egy drónt is kipróbáltak, amely felszállva, a levegőből közvetített kameraképpel és fotók készítésével segítette a munkát. A próba jól sikerült, így vélhetően a jövőben máskor is segíteni fogja ilyen eszköz a razziákat.

ellenorzes_bodoteto_140429_ja_35.jpg

A területen több érdekes szituáció is „előkerült”, az egyik házban élő család például csupán az tavaly októberi keltezésű adásvételi szerződést tudta felmutatni, ugyanis az ingatlant részletre vásárolták, vásárolják meg, és az előző tulajdonos addig nem járul hozzá a bejelentkezésükhöz, amíg a teljes vételárat ki nem fizették. Mint a rendészet munkatársaitól megtudtuk, ilyen esetben nem azok kerülhetnek szorult helyzetbe, akik az ingatlant lakják, hanem aki nem ad lehetőséget a bejelentkezésre. Ez esetben is az adatok felvétele után az előző tulajt figyelmeztetik, hogy engedje legalább tartózkodási helyként bejelentkezni a családot.

ellenorzes_bodoteto_140429_ja_41.jpg

Eperjesi Istvánnál mindent rendben talál az ellenőrzés, de azt mondja, jó, hogy jönnek, mert vannak errefelé illegális beköltözők, a gyerekek pedig gyakran nem járnak iskolába. Egy másik helyen a mezőőrök már nem találják azt az idős hölgyet, akit pár hete ellenőriztek, egy fiatal fiú kerül elő. Azt mondja, a hölgy már nem is jön vissza. Előkerül a szomszéd is, aki megerősíti, hogy családon belül, de más lakja már az ingatlant. A kutya viszont még mindig nincs beoltva, így erre az új lakókat is figyelmeztetik, egy hetet kapnak az oltás beadatására. Az egyik, neve elhallgatását kérő idős hölgy feljebb már azt mondja, neki nincs semmi gondja, eddig még semmilyen atrocitás nem érte, de rendszeresen látja a lovas mezőőröket és a szomszédjai is olyanok, akik figyelnek egymásra. Barati Vencel is azt mondja, lát rendőröket is rendszeresen, még éjjel is, örülnek neki, hogy van ellenőrzés, és a közvilágítást is kiépítik hamarosan, ami szintén nagy segítség.

A rendészet munkatársai pedig ígérik, hamarosan ide is újra visszatérnek, hiszen az utánellenőrzés is fontos. Ahogy az sem kizárt, hogy legközelebb is egy drón segíti majd az ellenőrzést.

H. I.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!