Városinfó

Megérkezett a negyedik új villamos is!

2014-04-25 09:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE villamos_legujabb.jpg

A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt április 24-én, csütörtök este újabb jelentősállomásához érkezett, a negyedik új Skoda villamos fogadásával – tájékoztatott az MVK Zrt.

Mint ismeretes, 2013. július 2-án érkezett az első, 2013. augusztus 20-án a második, 2014. április 7-én pedig a harmadik Skoda gyártmányú villamos Miskolcra. A negyedik jármű április 24-én az esti órákban Bánrévén keresztül lépett be az országba, és a Szentpéteri kapu felől érkezett Miskolcra. Este 19 órakor lépte át a szerelvény a határt, majd fél kilenckor érkezett meg a Miskolc Városi Közlekedési vállalat telephelyére. Mielőtt Miskolc negyedik új villamosa is forgalomba áll és utasokat szállít, teljesítenie kell 500 kilométernyi tesztkört a megújult miskolci villamospályán – áll a közlekedési vállalat közleményében.

Idén még 25 új villamos érkezik Miskolcra

A tervezet szerint ebben az évben 25 új villamos érkezik: egy áprilisban, egy májusban, öt júniusban, három júliusban, kettő augusztusban, négy szeptemberben és három-három darab októberben, novemberben valamint decemberben. 2015 első negyedévében még két új Skoda villamos érkezik Miskolcra, így lesz teljes a 31 darabos új flotta, amely teljes egészében leváltja a régi villamosokat. A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósuló „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” című projekt összköltsége 37.658.167.000 Ft, amely 33.707.373.000 Ft összegű támogatással valósul meg, az Európai Unió és az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!