Közélet

Átfogó fejlesztési programot indít a KLIK

2014-04-23 13:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE klik_fejlesztes_140423ml_6.jpg

Az Új Széchenyi Terv keretében 10 milliárd forint támogatásból a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egészét érintő, komplex fejlesztés valósul meg – jelentette be Marekné Pintér Aranka, a szervezet elnöke miskolci sajtótájékoztatóján.

Első lépésként Borsod-Abaúj-Zemplén megyei köznevelési intézményekben kezdődnek meg az intézményi fejlesztések.

A fejlesztési program feladata az új fenntartói rendszer előnyeinek kiaknázása, a közös tudás összehangolása, a KLIK intézmény-rendszerének tartalmi, módszertani és strukturális fejlesztése, valamint hatékony, kiegyensúlyozott, a gyerekeknek egyenlő hozzáférést biztosító intézményrendszer szakmai irányításának megerősítése.

klik_fejlesztes_140423ml_18.jpg

A TÁMOP támogatású, „Köznevelés az iskolában” című projekt fejlesztései öt jelentős területen zajlanak. A szervezetfejlesztés során a pedagógiai munka hatékonyságának növelése érdekében a KLIK munkatársai szakmai tevékenységének és tudásának összehangolása, erősítése történik meg. A rendszerszervezés keretében komplex információs rendszert alakít ki a KLIK, melynek eredményeként kevesebb adminisztrációs teher és hatékonyabb munkavégzés várható. A módszertani innováció célja a legjobb pedagógiai példák és módszerek összegyűjtése és támogatása a hálózatos működés keretében módszertani központok létrehozásával, illetve komplex módszertani csomagok összeállításával, elterjesztésével. A partnerség és hálózatosodás az együttműködési folyamatok, közösségek kialakulását ösztönzi az iskola és a környezete – szülők, önkormányzatok, civilszervezetek, cégek – között. A programmal az intézményfenntartó központ segíti az együttműködési gyakorlatok elterjedését.

Az intézményi fejlesztés közel 150 legnehezebb helyzetben lévő iskolát támogat oktatási eszközök beszerzésével és segítő szakemberek bevonásával. Az intézményi fejlesztések első körben, 2014 májusában 26 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közoktatási intézményben kezdődnek meg 400 millió forint forrásból. A fejlesztésben résztvevő iskolák kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy az intézménynek legalább 100 tanulója legyen.

klik_fejlesztes_140423ml_8.jpg

Ügyeltek arra is, hogy mivel a kiválasztott iskolák eddig kimaradtak a fejlesztési forrásokból, így ezúton is esélyt kaphassanak a fejlődésre. A program célja az esélyteremtés, a nehéz helyzetű iskolák diákjainak lehetőséget biztosítani a képességeikhez illeszkedő pályaválasztáshoz, boldoguláshoz. A folyamat eredményeként a napi pedagógiai munkába olyan módszerek épülnek be, amelyek segítik például az idegen nyelvek és informatika tantárgy tanulását, tanítását, valamint a korai iskolaelhagyók, lemorzsolódók számának csökkentését, a konfliktusok kezelését, a különböző csoportok együttélését, együttműködését.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!