Környezet

Programok a Föld napjához kapcsolódva

2014-04-22 21:03

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mozdulj_diosgyor_140422_vcs_26.jpg

Mozdulj Diósgyőr! címmel rendeztek családi és sportprogramokat a Föld napjához kapcsolódva kedden a Baráthegyi Közösségi Parkban. A bringások a Critical Mass helyett azt kérték, mindenki bringával keljen útra.

mozdulj_diosgyor_140422_vcs_03.jpg
Óriás társas, fajátékok kicsiknek és nagyobbaknak várta a kilátogatókat az Ökológiai Intézet Alapítvány. Lekvároskenyér evő versenyt hirdetett, kézműves játszóházat szervezett: festés, papírvirág készítés, arcfestés a TerraAltrix Alapítvány. Madarász programokat, kötélcsúszdát szervezett a Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoportja. Kerékpáros turmix-al, sportprogramokkal, ügyességi pályával, parkszépítéssel várta a kilátogatókat a Zöld Kapcsolat Egyesület. Parkgondozási akciónapot is tartottak, melynek keretében a parkot szépítették és tették rendbe.



Időről időre érdemes változtatni egy kicsit, ezért ebben az évben a miskolci kerékpáros szervezetek nem tartották meg a hagyományos Föld napi bringás felvonulást, hanem visszatértek a „kritikus tömeg” gyökereihez.
– Évek óta sikerrel szerveztük meg évente kétszer, áprilisban, a Föld napján, és szeptemberben, az Autómentes napon a Critical Mass kerékpáros felvonulást. Most valami mást szerettünk volna. Mivel az első ilyen „kerékpáros kritikus tömeg” spontán módon, a közlekedésben részt vevők találkozása révén jött létre, úgy gondoltuk, mi is arra kérjük ennek a környezetbarát közlekedési formának a barátait, hogy üljenek fel járművükre, és azzal menjenek ma iskolába, dolgozni, ügyet intézni – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke.

kerekparsav-111003ml_13.jpg

Aki ma ezt a környezetkímélő közlekedési eszközt választotta, az nemcsak azáltal nyerhet, hogy tett valamit az egészségéért, hanem azzal is, hogy fényképen örökíti meg ezt a tettét, a „bizonyítékot” pedig elküldi az egyesületnek. Közöttük értékes nyereményeket sorsolnak ki, a tervek szerint a május 8-ai bringás reggeli keretében.

Kunhalmi Zoltán azt is elmondta, azt látják, hogy minden évben egyre többen és többen ülnek kerékpárra. Forgalomszámlálásuk alapján 2011-ről 12-re 123 százalékkal, a következő évben újabb 23 százalékkal nőtt a számuk – és kíváncsian várják az idei, májusra tervezett számlálás eredményét.

minap.hu
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!