Életmód

Elindult a Bringázz a Munkába! idei tavaszi kampánya

2014-04-22 11:56

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Magyar Kerékpáros Klubbal közös szervezésben, 13. alkalommal indította el a kerékpározást népszerűsítő Bringázz a Munkába! (BAM) idei tavaszi kampányát kedden, a Föld napján Budapesten, a Kossuth térről.

A május 30-ig tartó kampány nyitórendezvényen Völner Pál, az NFM államtitkára elmondta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtésére, az elmúlt négy évben 500 kilométer kerékpárutat adtak át és újítottak meg, s a tervek szerint tovább bővül a kerékpárút-hálózat.
Hozzátette: ennek részeként 2015-ben megkezdődhet az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése, a főváros a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése, a Balaton körüli bringakör korszerűsítése, kiegészítése.

Völner Pál szólt arról is, hogy a hálózat fejlesztése mellett kialakul a kerékpárutak központi nyilvántartó rendszere is az országban.
László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kiemelte, hogy a kerékpározást népszerűsítő hét éve tartó kampányhoz egyre többen csatlakoznak, az utóbbi időben Budapesten évi 30-40 százalékkal növekedett a kerékpáron közlekedők száma, szeretnék, ha az idén is egyre többen bicikliznének.
A kerékpáros klub adatai szerint a lakosság 45 százaléka használja a kerékpárt közlekedésre.

Európában Magyarország a második "legkerékpárosabb" ország, Hollandiával és Dániával versenyez fej-fej mellett - tette hozzá.
Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a kampányindítón a vasúttársaság szerepéről szólva elmondta, hogy fejlesztésekkel is segítik a kerékpározás terjedését, évente 360 ezer kerékpáros utast szállítanak, és 2015. végére a 42 új Flirt motorvonat forgalomba állításával a budapesti elővárosban kerékpárokat is lehet majd a vonatokon szállítani.

A MÁV-START tájékoztatása szerint 230 vasúti járművükön lehet kerékpárt szállítani.
A BAM kampányt több állami vállalat is támogatja, köztük a Magyar Posta is, a nyitórendezvényen részt vett több kerékpáros postai kézbesítői is, akik a helyszínről indultak munkába.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!