Programajánló

Labdarúgó-diákolimpia

2014-04-22 10:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Meglehetősen sűrű lesz a program április 25-én, pénteken, Encsen, ahol tíz korcsoportban rendezik meg a Telekom labdarúgó-diákolimpia megyei döntőjét. Az elsőtől a hatodik korcsoportig lesznek érdekeltek a csapatok, a fiúknál hat, a leányoknál négy kategóriában.

Lesz kispályás, és osztott pályás, valamint amatőr és nyílt kategóriában vetélkedés. A szervezők célja: a labdarúgásban játéklehetőséget biztosítsanak az általános, illetve középiskolás együttesek számára, ugyanakkor kihasználják az alkalmat a sportág népszerűsítésére is. Természetesen a versenyen eldől a megyei bajnoki cím sorsa is, és kiderül, hogy kik szereznek jogot az országos döntőn való részvételre.

A megyei bajnokságot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület rendezi, olyan szakemberek segítségével, mint Lengyel József, Pásztor András, Vanczák Attila, Kovács Benjámin, Réz Attila, Sárréti Géza és a sort folytathatnánk akár tovább is. A szervező bizottság elnöke egyébként Füstös József, aki érdeklődésünkre a következő tájékoztatást adta:
– A megyei bajnokságnak Encs ad otthont – mondta. – A mérkőzéseket április 25-én, pénteken délelőtt 9 órától rendezzük meg. A találkozóknak Encsen, a Városi Sportközpont műfüves, füves, rekortán pályái adnak otthont. A megnyitót a helyszínen, 11 órakor tartjuk. A megyei döntőben azok a csapatok vehetnek részt, amelyek az elődöntőkben, illetve a selejtezők során nyertesek voltak, ez korcsoportonként négy-négy alakulatot jelent. Izgalmas és érdekes összecsapásokra van kilátás, ugyanis az előcsatározások során már látni lehetett, milyen sok tehetséges és ügyes fiatal kergeti a labdát a csapatokban.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a kispályás labdarúgás IV. korcsoportban csak azok a tanulók vehetnek részt, akik 2011. augusztus 1 óta a megyei szövetség által az NB I, NB II, NB III, futsal NB I és NB II felnőtt és korosztályos bajnokságra kiadott verseny- és játékengedéllyel nem rendelkeznek, illetve mérkőzéseken sem szerepeltek. A sorsolást a helyszínen készítik el, a megyei bajnokság lebonyolítási formája pedig a következőképpen alakul. Négy csapat esetén minden csoportban körmérkőzésre kerül sor, tehát valamennyi csapat három-három találkozót játszik.

Az igazolásokat a helyszínen ellenőrzik, 8 óra 15 és 8 óra 45 között. Ehhez szükséges: diákigazolvány, összesítő névsor, orvosi-iskolaorvosi igazolás, V-VI. korcsoport esetében személyi igazolvány vagy érvényes útlevél. A technikai értekezletet 8.45-kor a helyszínen tartják meg. A díjazásról annyit tudtunk meg, hogy minden csapat oklevelet kap, az első három helyezetett pedig éremdíjazásban részesül. A győztes csapatok elnyerik a 2013/2014-es tanév „Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Diákolimpiai bajnoka” címet.

D. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!