Egyház

Legyünk valódi tanúk!

2014-04-21 10:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

– Ebben az évben arra kértem gyülekezetünk tagjait, hogy a Nagyhéten próbálják meg magukat függetleníteni attól, amit látnak. Hiszen a húsvéti közeget a mai ember számára a templom, a lelkész, az orgona, a közös éneklés jelenti. De ami 2000 éve történt, az nem templomi esemény volt – mondta az ünnepről Sándor Frigyes miskolc-belvárosi evangélikus lelkész.

sandor_frigyes_evangelikus.jpgHa most történnének az események, akkor azt valaki rögzítené, és utána arról folyna a vita, hogy vágott vagy vágatlan a videó, orvoshoz küldenék a meggyógyítottakat. Akkor nem voltak meg ezek a lehetőségek, de hasonló kétkedéssel fogadták az emberek a híreket.

Miért van szükség arra, hogy megpróbáljunk visszatérni a valódi, egykori eseményekig? Mert igazán így találkozhatunk a húsvéttal.
Hogy ki volt Jézus, arra igen eltérő választ adnak az emberek. Ő azt mondta magáról: Isten fia, aki azért jött, hogy megmutassa, lehetne együtt, szeretetben más világot építeni. Húsvét hajnala, feltámadása igazolta minden szavat. Nekünk is ide kell hát visszatérni, így lehetünk valódi tanúk, és így megerősödve foglalhatunk állást - fogalmazott a lelkész.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!