Életmód

Miskolci „vb-ezüsthalmozót” köszöntöttek

2014-04-21 11:07

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gyaloglo_edzes_140418_ja_6.jpg

Három ezüstérmet szerzett a közelmúltban, a budapesti szenior atlétikai világbajnokságon Dudás Gyula. A Miskolc Városi Sportiskola Szegeden élő versenyzőjét, a sokszoros felnőtt magyar bajnok és válogatott sportembert – a 2004-es athéni olimpia egyetlen miskolci színekben indult résztvevőjét – az önkormányzat nevében Szász László, a Miskolci Sportcentrum Kft. ügyvezetője köszöntötte a diósgyőri stadionban.

Dudás Gyula elmondta, mi történt a három hete rendezett budapesti, Master World Champion elnevezésű versenyen.
– A 45 és 50 év közötti korosztályban indultam, két számban. 3 kilométeren egy spanyol versenyző előzött meg, aki hamar meglépett a mezőnytől. 4-5 fős bollyal mentünk, egy pár másodperccel előztem meg francia ellenfelemet. Nem volt levegő, hiszen fedett pályán mentünk, s ez nagyon zavart. 13:03 volt az időm, ez 4:21-es kilométereket jelent, még a fiatalok is büszkék lennének erre. Másnap 10 kilométeren, a Városligetben még keményebb volt az emelkedőkkel tarkított pálya. A dobogó sorrendje ugyanez lett. A csapat is 2. lett, így szereztem 3 ezüstöt.

gyaloglo_edzes_140418_ja_23.jpg

A sportember hozzátette, addig versenyez, amíg bírja, mert „a sport nagyon fontos”.
– Időigényes sportág ez, sokat kell edzeni, heti 120-150 kilométert futok 3-4 alkalommal.

Május 11-én csapatbajnokságra utazik Dudás Gyula – ha ideje engedi. 10 kilométeren indulna, s 48 évesen a nyolcba kerülne a fiatalok között.

Edzője, Szűcs József – aki trénerként 138 magyar bajnoki címmel büszkélkedhet, s 45-50 világversenyt jártak meg tanítványai – nem győzte dicsérni sportolóját.

gyaloglo_edzes_140418_ja_30.jpg

– Az átlagtól később, 17 éves korában kezdett el gyalogolni Gyula Szegeden, ottani kollegám választotta ki. Árvagyerekként nőtt fel, edzője úgy nevelte, mintha saját gyermeke volna. 1989-ben ért be a munka. Először Barcelonában volt felnőtt válogatott. Indult a 2000-es Sydney-i, majd a 2004-es athéni olimpián is. Utóbbin az egyetlen, miskolci színekben induló olimpikon volt. 2008-ban is megvolt a B szintje, de 6 másodperc döntött Czukor Zoltán javára, így ő ment az ötkarikás játékokra. 2012-ben viszont már nem éreztük azt az energiát, ami a felkészüléshez kellett volna, bár még be tudott kerülni a felnőtt válogatottba. A veterán vb nem a szakmai, de az emberi csúcsa pályafutásának – összegzett a tréner.

Szűcs József elmondta, interneten és telefonon keresztül tartják a kapcsolatot, így az őszinteség és a becsületesség a munka lényege. „Gyulának életformája a gyaloglás. Nem felejti el, hogy Miskolchoz és Diósgyőrhöz tartozik” – emelte ki a szakember.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!