Egyház

Bábel Balázs: Asztrik érsek maradványainak azonosítása felbecsülhetetlen értékű felfedezés

2014-04-18 16:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Szent Istvánnak a pápától koronát hozó Asztrik kalocsai érsek maradványainak a beazonosítása felbecsülhetetlen értékű felfedezés – mondta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek pénteken, az MTI-nek adott interjúban.

- Üzenetként is felfogható, hogy húsvét előtt pár nappal a tudomány megerősítette azt a sejtésünket, hogy az 1911-ben megtalált márvány koporsóban Asztrik első kalocsai érsek földi maradványai vannak – mondta Bábel Balázs kalocsai érsek, aki beiktatásakor Asztrik kilencvenedik utódaként nevezte meg magát.

Az érsek emlékeztetett arra, hogy a feltehetően Asztrik érsek sírleletét őrző szarkofágot Foerk Ernő 1910-ben és 1911-ben végzett ásatásakor találta meg a Szent István-kori székesegyház szentélyének a közelében, a főhajó tengelye mellett 3,6 méter mélyen, a mai főszékesegyház szentélye alatt.

– A márványkoporsót ezután az akkor létesített kripta oldalfalában helyezték el, a rajta lévő tábla szerint Győr nembeli Saul érsek maradványait tartalmazta – mondta Bábel Balázs, hozzátéve, hogy egy kérdőjel is látható a táblán, jelölve a korabeli régészek bizonytalanságát.

Az érsek beszámolt arról, hogy a Nagyboldogasszony Székesegyház felújítása 2009-ben kezdődött, majd a torony, a tető és a belső restaurálások után döntő elhatározásra jutottak.
– Felmerült a gondolat, hogy itt a nagy lehetőség, mielőtt kicserélnénk a padlózatot, végeztessünk el egy alapos régészeti munkát, amit a múlt században ugyan elkezdtek, de nem fejeztek be – fűzte hozzá.

Ekkor felkérték a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeit, akik már sokfelé dolgoztak, többek között Szíriában, Visegrádon és Esztergomban is. Bábel Balázs kiemelte, hogy az érsekség megrendelésére és finanszírozásával végzett tervásatás, a felújítást végző szakemberekkel együtt, igazi csapatmunka volt, amely során rábukkantak az első székesegyház alapjaira, majd a második székesegyház számos szép pillére is előkerült.

– A jelenlegi feltárás igazolta, hogy a régi székesegyház legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a mostani – tette hozzá. – Én azért örültem nagyon, mert a feltárás bizonyította, hogy a Duna-Tisza közén is egy hatalmas kultúra és civilizáció volt, hasonló, mint amilyen a Felvidéken vagy az ország nyugati felén, csak a szerencsétlen történelmi körülmények miatt itt megsemmisült – fogalmazott.

Az érsek 1991-es beiktatása óta „könyvtárnyi” irodalmat áttanulmányozott, és sejtette – több könyvben és tanulmányban van arra utalás –, de nem tudta bizonyítani, hogy a székesegyházban van eltemetve az első érsek, Asztrik. Az 1911-ben megtalált márványkoporsót ismét kibontották.

Bábel Balázs fontos momentumnak nevezte, hogy a sírban talált leletek már a régészeket is abba az irányba terelték, hogy azok Szent István korában használt liturgikus tárgyak.
Az érsek kiemelte a főépítésznek, Vörös Mártának, a főszékesegyház egész felújítása vezetőjének szerepét, aki azt kérte, hogy végeztessenek el egy radiokarbon vizsgálatot a csontok korának megállapításához. A Magyar Tudományos Akadémia debreceni Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratóriuma térítésmentesen végezte el a vizsgálatokat.
A vizsgálat eredményével, az eddigi ismeretek, összegyűjtött adatok alapján, a sírmelléklet-kehely származási koráról alkotott régészeti vélemény alapján, Foerk feltevése igazolható: nagy valószínűséggel Asztrik érsek sírja, az ő csontmaradványait, relikviáit rejtette a vörös márvány szarkofág – hangsúlyozta az érsek.

Bábel Balázs szavai szerint, Asztrik a „pogányok” közé jött az országba, abból a kultúrából, ahol már régóta kereszténység volt, de a clunyi reformmal azt is meg kellett újítani. Az érsek leszögezte, hogy szép példa, erős ideál Asztrik személye, aki elkötelezetten keresztény volt, és magyarrá lett azáltal, hogy a magyar államiság kiépítésében, legfőbb szimbóluma, a korona elhozatalában komoly szerepe volt.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-09-26 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!