Egyház

Kis koncert nagy örömmel

2014-04-18 13:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Húsvéti örömzene várja vasárnap, déli fél 1-kor a miskolciakat a Hősök terén. Két miskolci kórus rövid koncertet ad azért, hogy a városban minél többen részesüljenek a zene által az ünnep örömében.

A húsvéti örömkoncert gondolata Regős Zsolt karnagy fejében született meg, és nem volt hozzá nehéz társakat találni.

– Nagyon egyszerű az örömzene története. A templomokban húsvétvasárnap tartanak szertartásokat, de azokon csak egy-egy gyülekezet tagjai élhetik át együtt a feltámadás örömét. Arra gondoltam, milyen jó lenne az egész városnak adni ebből az örömből – mondja Regős Zsolt, amikor az ötletről kérdezzük.

A minorita templom Szent Ferenc Kórusa és a Cardinal Mindszenty Kórus társult az ötlethez – egyelőre. Ha lesz folytatás, akkor a többi templom kórusát is szeretnék bevonni az előadásba.

– Csak egy „mini koncertről” van szó, két művet adunk elő, feltéve, hogy azt az időjárás is lehetővé teszi. Antonio Lotti Regina Coeli című motettáját és Händel: Messiásából a Halleluja kórust – részletezte Regős Zsolt.

A templomokban meghirdették az örömzenét, de másként nem szerveztek közönséget. Azt remélik viszont, hogy örömteli meglepetés lesz minden arra járóknak.

Cs. M.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!