Oktatás

Képzési koncepció, migráns diákok számára

2014-04-15 15:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE martinszakkepzo_migransok_140415ml_10.jpg

Migráns fiatalok számára segít szakképesítésük megszerzésében az a hiánypótló interkulturális szakképzési koncepció, melyet miskolci oktatási intézmények dolgoztak ki, a magyar állam és az Európai Unió által nyújtott több mint 30 millió forintos támogatással. A Martin János Szakképző Iskolába hétfőn megérkeztek az első külföldi diákok, akik már be is kapcsolódtak a tanórai munkába – az elmélet megalkotása után tehát a gyakorlatban is kipróbálják a koncepció elemeit.

– Jól érzem magam itt, Magyarországon, szeretnék itt tanulni – árulta el érdeklődésünkre tört magyarsággal a Martin János iskola tanóráiba most bekapcsolódó egyik migráns diák, aki a Közel-Keletről érkezett. Jövőjét illetően annyit mondott, hogy amikor kicsi volt, rendőr szeretett volna lenni, viszont most már inkább a biológia érdekli, ez a tantárgy megy neki a legjobban, azonban még nem tudja pontosan, milyen szakmában fog tudni elhelyezkedni.

martinszakkepzo_migransok_140415ml_2.jpg

A megkérdezett fiatalember egyike azon 6 migráns diáknak, akik a miskolci szakképző iskolában tanulnak hétfőtől. Fogadásuk része annak a „Sokféleség, Méltányosság, Lehetőség: interkulturális tanulási környezet megteremtése migráns tanulók fogadására” című pályázatnak, melyet a Martin János Szakképző Iskola és konzorciumi partnerei, az Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola, valamint a Kandó Kálmán Szakközépiskola pályázatot nyert el az Új Széchenyi Terv keretében. Mint Olajos Mihály projektmenedzser ismertette, a migráns hátterű tanulók nevelésének és oktatásának segítésére még 2012-ben indult a projekt, mely idén októberben zárul. A projekt célja a migráns tanulók szükségleteire és igényeire szakszerűen reflektáló interkulturális szakképzés koncepciójának kialakítása és bevezetése volt.

– A koncepció megalkotása nem csupán a régió, de az egész ország szakmai képzéssel foglalkozó intézményei számára kiemelkedően fontos előrelépés, hiszen a migránsok, és elsősorban is a menekültek fogadására a magyar szakképzés, és általában a középfokú oktatás intézményei nem rendelkeznek kidolgozott koncepcióval – ismertette a projektmenedzser. Hozzátette, az intézményekben megjelenő migránsok hatékony integrált oktatását a kommunikációs problémákon túl az is gátolja, ha az intézményeknek nincs valós stratégiájuk az integrálásra. Erre a problémára adnak választ a projektben készülő fejlesztések. Olajos Mihály elmondta azt is, hogy a projekt tevékenységei közé tartozik a hazai és nemzetközi jó gyakorlatok megismerése, a pedagógusok továbbképzése, a magyar mint idegennyelv tanítása, valamint az interkulturális szülői tréning is.

martinszakkepzo_migransok_140415ml_4.jpg

Az elkészült interkulturális szakképzési koncepció tartalmazza a migráns gyerekek szintfelmérésének, fejlesztésének és értékelésének koncepcióját, illetve a konzorciumi intézmények interkulturális pedagógiai programjait. A projekt második évében megkezdték a migráns tanulók létszámának tudatos bővítését, ennek első lépéseként érkezett 6 tanuló a Martin János Szakképző Iskolába. Lénárt Györgyné, a fogadó iskola vezetője nagyon fontosnak nevezte, hogy az egyéni képességekhez mérten próbálják a tanulókat fejleszteni, és alkalmassá tenni őket a munkaerő-piacon való elhelyezkedésre, segítve őket abban, hogy önálló élethez tudjanak kezdeni.

– A projektben elkészültek a szakmai anyagok, s hogy élőben is ki tudjuk próbálni ezeket, valamint hogy a pedagógusok is tapasztalatokat szerezhessenek, ezért érkeztek hozzánk a migráns tanulók hétfőn. A koncepcióban szereplő minden programot ki szeretnénk próbálni, így még nem tudjuk pontosan, meddig maradnak nálunk a diákok. A források mindenesetre adottak, az étkezésük és a szállásuk is megoldott, a programban ezek finanszírozása adott – mondta el a fogadó szakképző iskola vezetője.

martinszakkepzo_migransok_140415ml_13.jpg
Csereklye Erzsébet, a projekt interkulturális pedagógiai szakértője elmondta, a projekt jelentősége elsősorban az, hogy olyan koncepciót kínál a magyarországi, középfokú oktatással foglalkozó intézmények számára, ami elősegíti, hogy jól tudják integrálni a Magyarországra érkező, magyarul nem beszélő, a magyar kultúrában nem ismerős fiatalokat. – Ez nagy kihívást jelent az intézmények számára. Tapasztalataink szerint először örülnek a lehetőségnek, de aztán kiderül, hogy nehezen tudnak mit kezdeni azzal, hogy a migráns diákok nem értik az oktatás nyelvét, nem tudják az iskolai szabályokat, nem ugyanazok az időértelmezéseik, vagy hogy nem ugyanúgy gondolkodnak a szabályokról. Az is probléma ugyanakkor, hogyan fogadják a szülők azokat, akik a magyar szabályokat nem ismerik jól – ismertette az interkulturális pedagógiai szakértő. 

K. I.
Fotó: M. L.  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!