Programajánló

„Ott a lelkükben a Fölszállott a páva”

2014-04-14 13:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szinvavolgyi_140408_fkcs_12.jpg

Múlt héten még a hétvégi, középdöntőre hívta fel utcai táncával a Szinvavölgyi Néptáncműhely lelkes csapata a figyelmet, de a közönség szavazataira ezúttal nem volt szüksége a miskolci társulatnak – szombaton a zsűri juttatta táncosainkat a döntőbe, s ez még tovább tüzelte a szinvavölgyiek lelkesedését. Április 19-én, szombaton pedig eldől minden.

Második alkalommal hirdette meg és sugározza a közszolgálati televízió a Fölszállott a páva elnevezésű országos, népi tehetségkutatót. A Szinvavölgyi Néptáncműhely első alkalommal jelentkezett, s a miskolci néptáncosok sikere töretlenül szárnyal. A csúcs pedig már csak egy lépésre van, hiszen szombaton este a madocsai táncos segítségével döntőbe táncolta magát a miskolci delegáció.

Maródi Attila, a néptáncműhely művészeti vezetője elmondta, kishitűnek tartja magát, így nagyon örül, hogy a táncosok döntőbe jutottak. Elárulta, a középdöntő előtt volt benne egy kis félsz, hiszen nagyon erős mezőny volt.

szinvavolgyi_gala_131129_ja_28.jpg

A szombat esti adásban a néptáncegyüttesek közül a Nyírség, a Szinvavölgyi, a Mlinarak, valamint a Cirkalom, az énekegyüttesek és énekes szólisták közül a Csercsel énekegyüttes, valamint Tintér Gabirella és Vaszi Levente, a táncosok közül Németh Antal és Balogh Károly, a zenekarok és hangszeres szólisták közül pedig a Tanyád és a Góbé zenekarok, illetve Kurdi Gábor dudás lépett újra színpadra.

– Régi tanítványaim, barátaim vannak a többi táncegyüttesben. Volt bennem egy kis félsz, de a csapatban nagyon benne van az egész. Ott a lelkükben a Fölszállott a páva. A közvélemény a nyírségi társulatot emlegette, mint igazi vetélytársunkat. Sok szép eredményt ért el az a társulat, de más generáció, mint mi – mondta, hozzátéve, a Szinvavölgyi Néptáncműhelynél egy nagyon erős generáció állt össze.

A művészeti vezető kiemelte, gyermekkoruk óta tanultak náluk táncolni a mostani csapat tagjai. – Erős szakmai képzettségük van, emellett fel vannak tüzelve – tette hozzá Maródi Attila.

szinvavolgyi_egyuttes.jpg

A próbák már javában mennek a szinvavölgyiek háza táján. A művészeti vezető úgy fogalmazott: „évek kemény munkája van benne a táncosok lábaiban, lelkében. Érzik ők is, hogy itt a lehetőség, hogy kiteljesedjenek. Meg is tesznek érte mindent.”

Egy táncos, egy koreográfus, egy társulat életében kiemelkedő lehetőség, hogy megnyerje a Fölszállott a pávát, s ezzel az ország legjobbja legyen. A felelősségérzet, a bizonyítási vágy pedig ég a miskolci táncosokban. Olyannyira, hogy amint azt Maródi Attila elárulta, a középdöntő előtti próbán olyan jól sikerült a zene és a tánc, a táncosok kapcsolatából születő produkció, hogy az egyik lány megkönnyezte.

A szinvavölgyiek a zsűri döntését követően kerültek a döntőbe. Rajtuk kívül képviselteti magát a végső megmérettetésen a kosteleki katonadalokkal érkező Vaszi Levente, az ördöngösfüzesi táncos, Balogh Károly, valamint a naszvadi dudazenével visszatérő Kurdi Gábor. A nézők a Cirkalom Táncegyüttest tartották versenyben.

A tehetségkutató verseny döntőjét április 19-én közvetíti a Duna Televízió, a Duna World és az M1 is. Maródi Attila elárulta, pompás viseletben lépnek a színpadra, s kalotaszegi táncokkal nyűgöznek majd le mindenkit.

Kiss J.
fotó: archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!