Programajánló

A sereghajtó jön Diósgyőrbe

2014-04-10 16:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_sajtaj_140410_ja_13.jpg

A tabella utolsó helyén álló Kaposvárt fogadja szombat este 6 órától a DVTK, az NB I 24. fordulójában. Tomiszlav Szivics csak a győzelmet tartja elfogadhatónak a kiesés ellen küzdő somogyiak ellen.

A tavaszi idényben először fordul elő, hogy a héten mindössze egy mérkőzést játszik a DVTK, így a csapat frissíthetett, s rápihenhetett a hétvégi bajnokira. Kivétel ez alól Gosztonyi András, aki kedden 38 percet játszott a válogatott színeiben a Vasas elleni edzőmérkőzésen.

– Két edzésünk volt a nemzeti együttessel, majd a Vasas elleni felkészülési mérkőzésen pályára is léphettem. Örülök, hogy sikerült „odakeverednem”, ez plusz motivációt ad. Azon leszek, hogy bent is ragadjak a válogatottban. – mondta a támadó.

dvtk_sajtaj_140410_ja_5.jpg

Ősszel Nikházi Márk duplájával 2–0-ra nyert idegenben a DVTK. Tomiszlav Szivics szerint 110 százalékot nyújt majd Selymes Tibor csapata, így a Diósgyőrnek 200 kell a győzelemhez.

– Azt mondják, ezek „kötelező” meccsek… Ha a bajnokságban tudunk hozni 3-4 mérkőzést, akkor ott lehetünk a dobogón, viszont a kupában is van vágyunk: felemelni a serleget. Remélem, itt is összejön nekem, ahogy Kecskeméten. Most viszont csak a Kaposvár elleni mérkőzésre gondolunk, majd utána lehet a debreceni magyar kupa-elődöntőről beszélni. Nyugalmas hetünk volt végre, kell játszanunk egy jó mérkőzést, és megszerezni a három pontot – emelte ki a vezetőedző.

dvtk_sajtaj_140410_ja_2.jpg

A vezetőedző nem számíthat az öt sárga lap miatt eltiltott Miroslav Grumićra, míg a Honvéd ellen megsérülő Futács Márkó játéka kérdéses, a többiek egészségesek. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a diósgyőri stadionban.

S. P.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!