Városinfó

Holnap nyit a legnagyobb vidéki állásbörze

2014-04-01 09:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE allasborze_egyetemen_0410_fkcs_2.jpg

Jubilál a Miskolci Egyetem nagyszabású, állás- és szakmai gyakorlati helyeket kínáló tavaszi kiállítása: április 2-án, szerdán 10–16 óráig a Miskolci Egyetem előcsarnokában, díszaulájában huszadik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemi Állásbörzét és Szakmai Gyakorlati Börzét. Idén 62 standon 67 kiállító lesz jelen, ebből 65 állásajánlatokat kínáló, közvetítő cég, szervezet, és 2 további partner – a Miskolci Egyetemi Állásbörze ezzel a legnagyobb vidéki állásbörzének számít.

A rendezvényt Torma András, a Miskolci Egyetem rektora nyitja meg, aki egyúttal egy különleges díjat is átad az egyetemen végzett szakemberek munkába állását, foglalkoztatását leginkább támogató cég képviselőjének. Az állásbörze keretében átnyújtandó díjat 2010-ben a Robert Bosch Energy and Body System, Miskolc Gépjármű-elektromossági Alkatrészgyártó és Forgalmazó Kft., 2011-ben az Electrolux Lehel Kft., 2012-ben a BorsodChem Zrt., 2013-ban a TVK Nyrt. kapta. Ezt a díjat 2014-ben a MOL Olaj- és Gázipari Nyrt. veheti át.

A korábbi évek tapasztalatai alapján az állásbörzét várhatóan idén is nagy érdeklődés kíséri majd, s a szervezők reményei szerint tovább öregbíti a rendezvény hírnevét. Mintegy 2000 látogatóra számítanak. Az eseményre a végzés előtt álló és már állást kereső hallgatók mellett a már korábban végzetteket is várják, és az alsóbb éveseket is, hiszen ez a kiállítás remek lehetőségeket kínál „karrierinformációk” gyűjtésére és tapasztalatszerzésre egyaránt.

allasborze_egyetemen_0410_fkcs_4.jpg

A Miskolci Egyetemi Állásbörzén karrierlehetőséget vagy szakmai gyakorlati helyet kínáló vállalatok nagy része multinacionális cég, illetve hazai közép- és nagyvállalat. A börzére érkező cégek által meghirdetett pozíciók közel 32 százaléka az Észak-magyarországi régióban, mintegy 26 százaléka Budapesten, közel 13 százaléka az Észak-alföldi régióban, és 11 százaléka a Közép-dunántúli rRégióban van. Nagy számban jelennek meg azok a cégek is, amik az ország valamely más pontjáról keresik toborzási céllal a miskolci egyetemistákat. Vannak köztük, akik szorosabbra fűzték kapcsolataikat a Miskolci Egyetem valamely karával, és több területet érintő együttműködés keretében a vállalat szakemberei rendszeres szakmai előadásokkal, bemutatókkal segítik a karon folyó képzést: szakmai gyakorlati programokra fogadják a kar hallgatóit, ösztöndíjszerű programokat indítanak.

A kiállítók átlagosan 25 diplomásnak kínálnak állást, ebből 10-et frissdiplomásoknak. Ez az előző év hasonló számadataihoz képest 92, illetve 43 százalékos növekedést jelent, míg az állásajánlatokat kínáló, közvetítő kiállítók száma 13 százalékos emelkedést mutat. A kiállítók jelentős számban kínálnak állást nem frissdiplomások számára is, ezért a korábban végzettek, főként a néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkezők számára is nagy lehetőségeket rejt a börze.

A cégek többsége mérnöki/műszaki, gazdasági, informatikai, jogi, egyéb területekre toboroz munkatársakat. A legtöbb ajánlat idén a gépészmérnököknek, közgazdászoknak, villamosmérnököknek, informatikusoknak szól. A résztvevő cégek kifejezetten keresnek műszaki menedzsert, minőségbiztosítási mérnököt, logisztikust, olaj- és gázmérnököt és más műszaki, mérnöki végzettségű munkavállalókat is.

Aki nem ilyen végzettséggel rendelkezik, természetesen annak is érdemes kilátogatni a börzére és jelentkezni, mert több cég keres bármilyen felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat.
A campus végzős tanár szakos hallgatói a tanári és tanítói állásadatbázis standnál több mint 300 tanári álláslehetőségről kaphatnak információt. Az idén is jelen lesz 4 személyzeti tanácsadó, közvetítő cég, akik adatbázisába be lehet kerülni.

A tavalyi kiállítók körében végzett felmérés szerint a frissdiplomások felvételénél a legfontosabb kompetencia a megbízhatóság, a motiváltság, a pontosság, a felelősségtudat, az agilitás és a vállalat iránti elkötelezettség volt.

A rendezvény szervezője a Miskolci Egyetem Diák Iroda szervezeti egysége és a MEHASZ Nonprofit Közhasznú Kft. A rendezvénnyel kapcsolatos részletes információk a honlapon is megtalálhatók.

minap.hu
Fotó: minap.hu archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!