DVTK

„A győzelem a legjobb gyógyszer”

2014-03-28 14:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_papa_140314ml_42.jpg

A Benczés Miklós vezette, Francisco Gallardóval felálló Puskás Akadémiát fogadja szombaton (14.00) a DVTK az NB I 22. fordulójában. Az újpesti botlás után a sok sérült ellenére csak a három pontot tartják elfogadhatónak a diósgyőriek.

– Nem kérdés, győzni kell, hiába ismeri Benczés Miklós a Diósgyőrt, és van sok jó játékosa ellenfelünknek. Három pont kell, mert dobogón akarunk végezni a bajnokságban – mondta Tomiszlav Szivics vezetőedző. A vezetőedző az elmúlt hetekre jellemző, negatív energiákat firtató kérdésre azt felelte, a győzelem a legjobb gyógyszer, s ismét hangsúlyozta, hiányzik az, hogy kezelni tudják a három fronton való harc okozta feszültséget. Hozzátette: ez okozhatja a sok lapot is.

tomiszlav_szivics-130801_ja_9.jpg

Nenad Rajić úgy fogalmazott, választ kell adni, hogy helyük van a tabella élén. A kapus szerint idén komoly csapat a Diósgyőr, de ezt minden alkalommal bizonyítaniuk kell.

Debreceni András a Pápa elleni, hétközi kupamérkőzés nagy részében kötést viselt a fején; fejbőrét két öltéssel össze kellett varrni, de a védő köszöni, jól van.
– Mindegy, milyen csapat jön, Miskolcon csak a győzelem az elfogadható. Jó meccset várok, jó a pálya, az idő is szép, és biztos sok néző lesz. Ismétlem, Magyarország legjobb szurkolótábora előtt csak a három pont lehet a célunk – hangsúlyozta a hátvéd.

dvtk_papa_140326ml_27.jpg

Futács Márkó piros lap, Zoran Kostić öt sárga miatt biztos nem játszhat, de kevés az esély a sérüléssel bajlódó Barczi Dávid és Vági András játékára is. Mellettük a kupameccsen egyaránt sérülés miatt lecserélt Lazar Marjanović és Vadász Viktor játéka kérdéses, ők csütörtökön voltak MRI-vizsgálaton, mely nem mutatott ki izomszakadást, így talán Tomiszlav Szivics rendelkezésére állhatnak szombaton.

S. P.
fotó: minap.hu archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!