Programajánló

Miért ne nyerhetnének (arany)érmet?

2014-03-25 13:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegkorong_borsodi_magyar_kupa_sajtaj_140325_ja_2.jpg

Idén is Miskolcon rendezik a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjét. Péntektől vasárnapig összesen öt mérkőzést láthatnak a Miskolci Jégcsarnokba kilátogató szurkolók. A Macik abban bíznak, hogy érmet szereznek hazai jégen.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong-szövetség főtitkára úgy vezette fel, sokat jelent, ha a hazai csapat – ez esetben a Miskolci Jegesmedvék – jól szerepel, hiszen az a látogatottságra is jó hatással van. A sportvezető hozzátette, öt mérkőzést láthat majd a publikum, a pénteken, lapzártunk után rendezett Dunaújvárosi Acélbikák – Sapa Fehérvár AV19 meccset ugyanis a Fejér megyei városban játszották – ez a szövetség ötlete volt a nézőszám miatt.

A „final four” névadó szponzora a Borsodi Sörgyár, amely a DVTK-val kötött fúziója után is hazai pályán maradt – ezt erősítenék a jövőben is.
– Az itt élők fontosak számunkra, a továbbiakban is erősítenénk jelenlétünket. Meglepetésekkel készülünk a hétvégére, hogy megköszönjük a szurkolók lojalitását – mondta Nagy Annamária, a cég jogi és vállalati kapcsolatok menedzsere.

jegkorong_borsodi_magyar_kupa_sajtaj_140325_ja_11.jpg

Zsiga Marcell alpolgármester arról szólt, a helyválasztás több okból is indokolt.
– Miskolc olyan helyszín, ahol mindig nagy a szurkolói érdeklődés. A Miskolci Jegesmedvék menedzsmentjének kiváló munkája szinte predesztinálta, hogy itt rendezik a döntőt. Barátságos, de fergeteges hangulat fogadja majd a csapatokat, a mérkőzések remek körítést kapnak a hangulat által – emelte ki a városvezető, hozzátéve, a körmérkőzéses rendszer igazságos lebonyolítást biztosít a tornának.

Az eseményen jelen volt Tokaji Viktor, a Volán csapatkapitánya, valamint Pap Gábor, az FTC jégkorongszakosztályának elnökségi tagja is. Utóbbi a két város sportos rivalizálására utalva úgy fogalmazott, a „háború ellenére” örül, hogy két napot tölthetnek Miskolcon.

tyler_metcalfe_140325_ja_1.jpgA tájékoztató után Tyler Metcalfe, a Miskolci Jegesmedvék egyik legjobbja nyilatkozott lapunknak az esélyekről.
– A Fehérvár nagyon erős ellenfél, minden együttes várja a szezon végét, amikor találkozhat vele. Ellenük megmutathatjuk, milyen szinten is vagyunk igazából. Nagyon jó tornára számítok. Hogy aranyat nyerhetünk-e? Sose lehet tudni, előbb jön a Fradi, majd a Dunaújváros, vasárnapra pedig kiderül, hol tartunk – összegzett a csatár.
A Macik pénteken a Fradi ellen kezdtek, szombaton a Dabbal, míg vasárnap a Volánnal találkoznak.

A torna további programja

Szombat 15.00 | Sapa Fehérvár AV19 – Ferencváros

Szombat 18.30 | Miskolci Jegesmedvék – Dab.Docler

Vasárnap 13.30 | Ferencváros – Dab.Docler

Vasárnap 17.00 | Miskolci Jegesmedvék – Sapa Fehérvár AV19

Soós P.
Fotó: Juhász Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!