Egyetemváros

Az elért eredményekről és a jövő terveiről, akadémiai szinten

2014-03-20 19:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mta_kozgyules_140320ml_8.jpg

Éves közgyűlését tartotta csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Miskolci területi Bizottsága. A szakmai összejövetelen szó esett az előző évi tevékenységek mellett arról is, milyen változások elé néz a bizottság, s ehhez miként alkalmazkodhatnak jövőbeni elképzeléseik.

Az MTA MAB-székházában tartotta hagyományos, éves közgyűlését a területi bizottság. A szakmai találkozó ezúttal más képet festett a megszokottnál, mert májusban újraválasztják az MTA vezetését.

A résztvevőket legelőször Lakatos István elnök köszöntötte, aki elsőként Újszászy László professzorról, a MISEK belgyógyász-főorvosáról, a Miskolci Egyetem professzor emeritusáról, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság titkáráról szólt, aki a közelmúltban távozott az élők sorából.

A méltó, egy percig tartó, csendes megemlékezést követően Dudits Dénes akadémikus, az MTA alelnöke mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy egy akadémiai ciklus zárul, így a közgyűlés eltér a szokásos, értékelő folyamattól.

mta_kozgyules_140320ml_1.jpg

– A MAB egyik legfőbb feladata, hogy mozgósítsa a régió szellemi kapacitásait, s jó kapcsolatot alakítson ki a gazdasági szereplőkkel. Az MTA önálló költségvetési szervként látja el a területi bizottságokat. A vidéki tudományosság katalizátoraiként működnek a bizottságok, amelyek szerepe felértékelődik – mondta, majd szólt az MTA feladatairól, kutatás-finanszírozási szerepéről, költségvetéséről, valamint említést tett arról is, hogy a májusi közgyűlés új vezetést választ majd, ami a munkát alapjaiban változtatja meg.

Dudits Dénest követően Riz Gábor, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnöke mondta el, hogy a bizottságnak különleges küldetése volt, van, és lesz a jövőben is. Kiemelte, a megye vezetése és a Miskolci Egyetem között remek kapcsolat alakult ki, s kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a gazdasági élet szereplői megtalálják a megfelelő tudományos alapot. Ezt pedig a Miskolci Egyetem biztosítja.

– Meghatározó az az időszak, amiben most élünk. Újra kell terveznünk a jövőt. Miskolc jövőképe a tudásra épít, értéket jelenít meg, s újrapozícionálja a várost, az országot. Minőségi és elérhető célok szükségesek. Jövőképünk középpontjában pedig a minőség és a tudás áll – ezt már Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere mondta el a közgyűlés résztvevőinek.

Az alpolgármester szólt a Lendület programról. Arról, hogy a fiatal kutatók helyben tartása értelmezhető a régió, s Miskolc feladataként is. – Fontos – fogalmazott Kiss Gábor –, hogy a tudás vándorol, vagy itt marad, megerősödik. A MAB fontos letéteményese, hogy a tudás maradjon. Ezt a célt egyedül egyikünk sem érhetné el, együtt kell működnünk. Az akadémiának, az egyetemnek, a városnak és a megyének, közösen – hangsúlyozta az alpolgármester.

mta_kozgyules_140320ml_10.jpg

A közgyűlés menetét megelőzően Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese és Üszögh Lajos, a MIVÍZ ügyvezető igazgatója is köszöntötte a jelenlévőket.

A közgyűlés további részében a résztvevők beszámolót hallgathattak meg az MTA MAB 2013. évi tevékenységéről, s tájékoztatást kaptak a 2014-es évi tervekről. Minderről Lakatos István, a MAB elnöke szólt, majd Gácsi Zoltán dékán, az MTA doktora tartott szakmai előadást Korszerű agyagok, modern anyagtechnológiák címmel. Végül a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenetudományi Intézetének diákjai adtak műsort, Sándor Zoltán igazgató vezetésével.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!