Egyetemváros

Ragyogó rózsakvarc, bársonyos borostyán…

2014-03-08 16:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE asvanyborze_140308_vcs_33.jpg

Az egyik legszebb nőnapi ajándékot, immár 32. éve, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karától kapják a hölgyek. Hagyományosan ilyentájt rendezik meg ugyanis a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált, amelyen nemcsak a Föld kincseinek tudós ismerői, hanem a szépség kedvelői is mindig nagy számban megjelennek.

asvanyborze_140308_vcs_12.jpg

Ritkaság, hogy a szakma és a nagyközönség érdeklődése egyetlen eseményen ennyire összeforrjon. A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál keretében azonban már évtizedek óta megvalósul ez. Az idei, 32. rendezvény is már pénteken elkezdődött egy tudományos üléssel, amellyel a hatvan éves Szakáll Sándor, a Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettani Tanszékének vezetője előtt tisztelegtek. Ez alkalomból egy 22 tanulmányt tartalmazó kötet is megjelent.



Szombaton reggel pedig a nagyközönség előtt is megnyílt a rendezvény a kiállítók száz feletti számával nemcsak a mennyiséget, a változatosságot, de a minőséget is garantálva. Az érdeklődők pedig ki is használták a délelőttöt – ha így folytatódik, idén sem marad el számuk a két nap alatt a szokásos 3-5 ezertől.

asvanyborze_140308_vcs_23.jpg

A két hétvégi napon tehát konferencia, előadások, bemutatók és a kiállítások (például a Cserhát ásványait bemutató) várják a szakembereket és a komolyabban érdeklődőket. És természetesen vasárnap reggel újra kinyit a „vásártér” is, felvonultatva ásványokat, drágaköveket, ősmaradványokat a világ minden részéről – természetes, csiszolt állapotukban, vagy éppen ékszerré formálva. A Herman Ottó Múzeum ásványtára is beszáll a programokba, így nemcsak venni, de mosni is lehet aranyat az ásványfesztiválon.

Cs. M.
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!