Szociális

Biztos Kezdet Gyerekházat avattak Szikszón

2014-03-04 18:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Biztos Kezdet Gyerekházat avattak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón kedden - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.

A közlemény szerint a Gyerekeink jövőjéért - Esélyteremtés a szikszói kistérségben élő gyerekeknek és fiataloknak elnevezésű program keretében négy gyerekházzal indult a szolgáltatás: Felsődobszán, Felsővadászon, Alsóvadászon és Szikszón.

A szikszói gyerekház avatásán Garai Péter, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára elmondta: a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban eddig száz gyerekház létesült.

Az intézmények feladata, hogy a gyermekek, fiatalok és szüleik hozzáférjenek a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi és pedagógiai szolgáltatásokhoz.

Az abaúji Szikszó az Új Széchenyi Terv részeként több támogatásra sikeresen pályázott az utóbbi két évben. Ennek köszönhetően kezdhette meg működését az inkubátorház, és korszerűsíthették a helyi bölcsődét és az óvodát is.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-10-06 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!