Városinfó

Fókuszban a vár, a családok és a kerékpárosok

2014-03-03 12:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE utazas2014_kiallitas_140227_md.jpg

A kulturális beruházások, kiemelten a diósgyőri vár rekonstrukciója iránt nagyon sokan érdeklődtek a miskolci pultoknál a budapesti Utazás kiállításon. A város turisztikai imázskiadványa nagy sikert aratott, és a visszajelzésekből az is kiderült, hogy jó úton indult el a TDM, amikor úgy döntöttek, a családi és az aktív turizmusra fókuszálnak.

Az internetes foglalások térhódítása átalakította az Utazás kiállítást is. A múlt hét csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényen a szakmai nap szokás szerint igen erős volt, de a közönség érdeklődése egyre visszafogottabb, értékelt Nagy Júlia, a miskolci turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szervezete, a MIDMAR vezetője.

utazas2014_kiallitas_140227_md_1.jpg
– Jól jelzi a kiállítás változását, hogy az olyan nagy turisztikai célpontok, mint a több mint 1 millió vendégéjszakát magáénak tudható Hajdúszoboszló vagy Bükkfürdő sem önállóan, hanem turisztikai régiójuk standján jelentek meg. A díszvendégek – Mezőkövesd, Pécs és Tunézia – természetesen kitettek magukért, de általában elmondható, hogy kevés volt az önálló stand, azok nagy része is pályázati pénzből készült – összegzett Nagy Júlia. Jó szakmai döntés volt tehát, hogy az olcsóbb, de hangsúlyos megjelenést választva, a miskolci TDM is a régió standján jelent meg három pulttal – az egyik a Barlangfürdőé, a másik az idei, egyetemi-miskolctapolcai EFOTT-é, a harmadik pedig a város teljes turisztikai kínálatáé volt. A szakmai napon a KultMix is jelen volt, és a miskolci látványosságok elkészült makettjei közül a diósgyőri várét mutatták be, jó érzékkel. – A város új imázskiadványa nagyon népszerű volt, az utolsó napon már úgy kellett összeszedegetni példányokat, hogy kitartson a kiállítás végéig. A konkrét érdeklődés a kulturális fejlesztések iránt volt a legnagyobb. A beszélgetések során kiderült, a többség hallott a Pannon-tenger Múzeumról, és számon is tartja úti célként. Ami iránt viszont a legtöbben érdeklődtek, az a diósgyőri vár, sokan kérdezték azt is, a nyár második felében lesznek-e már ott programok. Nagy tehát a várakozás a rekonstrukcióval kapcsolatban – beszélt a részletekről Nagy Júlia.utazas2014_kiallitas_140227_md_2.jpg A kerékpáros és a családi turisztikai információk iránt megmutatkozó érdeklődés pedig azt erősítette: jó irányba indult a TDM, ugyanis éppen erre a területre kívánnak nagyobb hangsúlyt fektetni, többek között két kiadvány által is. A családoké egy matricagyűjtő, amihez az albumot a szolgáltatóknál, a matricát viszont az attrakcióknál lehet majd beszerezni. A kerékpárosokat pedig egy új térkép várja majd – alapos előkészítés után. – A városi kerékpáros útvonalak térképét mihamarabb szeretnénk megjelentetni, azonban célunk, hogy minél sokrétűbb, tartalmasabb információt nyújtsunk. A Kerékpáros Miskolc Egyesület segítségével most folyik az előkészítés: bejárnak minden útvonalat, felmérik az állapotukat, és meghatározzák, milyen vendégkörnek ajánlható. Tehát például kell-e hozzá túrakerékpár, lehet gyerekek számára is program. Az útvonalakat pedig GPS alapján szeretnénk kijelölni a térképen, hogy elektronikus formában és papíron is az utazók rendelkezésére álljon – tudtuk meg Nagy Júliától. Cs. M.  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!