Egyetemváros

Ásványok bűvöletében, újra

2014-02-28 14:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE asvanyfesztival_130309_ja.jpg

Ásványok, drágakövek, ősmaradványok a világ minden részéről, de emellett konferencia, előadások, bemutatók és a kiállítások mellett börzére is várják az érdeklődőket a 32. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon, amelyet jövő hétvégén rendeznek meg a Miskolci Egyetemen – a kijutás is könnyebb lesz, hiszen az intézmény a miskolci közlekedési zrt-vel is együttműködik.

A Pannon-tenger Múzeum szemináriumi termében rendeztek sajtótájékoztatót pénteken. Az eseményen a szervezők a 32. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál programjairól, különlegességeiről, valamint a technikai, hasznos tudnivalókról szóltak.

Mádai Ferenc szervező elmondta, nem véletlen, hogy a Herman Ottó Múzeum legújabb múzeumi épületében tájékoztatják a média képviselőit, hiszen a múzeum és az egyetem Műszaki Földtudományi Karának kapcsolata több mint három évtizedre nyúlik vissza.

Szólt, emellett arról, hogy a programot pénteken, egy tudományos ülés nyitja majd, amely Szakáll Sándor előtt tiszteleg, aki hatvanadik életévét töltötte be, s akinek nagyon sokat köszönhet az egyetem épp’ úgy, ahogyan előtte a múzeum.

asvanyborze_140228_vcs.jpg

Elhangzott, hogy az ásványfesztivál ötlete is többek között tőle származik, de érdemei közé tartozik többek között, hogy az ásvány- és kőzettani tanszék, ahol dolgozik, hat új ásványt fedezett fel, fogadtatott el – a világon elsőként.

Fehér Béla, a múzeum ásványtárának vezetője a múzeumi programokról szólt. Kiemelte, hogy lesznek tárlatok, aranymosás, játszóház – a menetrend így nagyrészt illeszkedik az előző években megszokott, sikeres programok sorához.

– A pénteki konferenciára egy kötet is megjelenik majd, amely 22 tanulmányt tartalmaz, ebből 10 előadásként is elhangzik. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, eddig 70-en jelentkeztek. Emellett lesz idén is tematikus kiállításunk, s Európa legidősebb kőzeteiről is hallgathatnak előadást az érdeklődők – sorolt néhányat a számtalan programból Fehér Béla.

A Criticel projekt keretében egy tehetségkutató is indult a tavalyi Kutatók éjszakáján. A játékot elsősorban középiskolásoknak szánták, hogy játékos feladatok segítségével felhívják a figyelmüket a kritikus nyersanyagokra és a nyersanyag-gazdálkodásra. A versenyre több mint 100 diák jelentkezett – a díjkiosztóval egybekötött eredményhirdetés pedig az ásványfesztiválon lesz – erről már Bőhm József egykori dékán beszélt. Mint mondta, többek között azt is megtudhatták a fiatalok, hogy milyen anyagok vannak az okos telefonban például. Szólt az ásványbörze létrejöttéről. Arról, 1982-ben milyen célokkal indult a rendezvény.

asvany_140228_vcs_3.jpg

– A kezdetektől szerettük volna közelebb hozni elsősorban a fiatalokhoz a természeti értékeket, emellett tudományos értékké is tenni az ásványfesztivált, így konferencia és előadások társultak a programhoz, de kiállítás és börze lehetőségét is biztosítjuk a kezdetektől, hogy ezeket az értékes ásványokat mindenki láthassa – tette hozzá.

A technikai részletekkel kapcsolatban elhangzott, hogy a hivatalos megnyitót március 8-án, délben rendezik a Miskolci Egyetemen, ahol Horváth Zita általános rektorhelyettes mond nyitóbeszédet. – Az MVK-val is szerződtünk, így szombaton és vasárnap is bekanyarodik a 20-as busz az Egyetemvárosba, illetve a Centrumtól félóránként indul egy rásegítő 22-es járat a hétvége mindkét napján. Ezzel segítve, hogy minden érdeklődő gond nélkül kijusson az ásványfesztiválra – mondta Mádai Ferenc.

Szakáll Sándor az idei központi kiállításról szólt, amely a Cserhát ásványait mutatja be. Kiemelte, hogy esztétikai tárlat lesz, a legszebb darabokból, köszönhetően Czele Jánosnak és Gulyás Istvánnak, akik gyűjteményükkel gazdagítják a fesztiváli programot. Mindketten több mint harminc éve gyűjtenek ásványokat.

asvany_111210_ja_1.jpg

Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiváljának jelentősége így nem csupán a kiállítók stabil, 100 feletti, és a látogatószám 3-4 ezres adataiban rejlik, hanem a minden évben színesedő programjában.

A 32. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál részletes programja már elérhető a rendezvény honlapján.

Kiss J.
fotó: Végh Cs., minap.hu archívum



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!