Közélet

A hazai könnyűzene krémje – csütörtöktől, Miskolcon

2014-02-17 11:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE belga_titusz_201401.jpg

Már csupán hármat kell aludni, hogy elkezdődjön a Becherovka Miskolci Kocsonyafarsang, amelyre ezúttal a szervezők a hazai könnyűzene jelenlegi sztárjait, s az előző évtizedek kihagyhatatlan klasszikusait hozzák. Balázs Pali, BMV, Bon-bon, Balázs Fecó, Belga, Bíborszél – és ez csupán egy betű volt az abc-ből.

Miskolcon lesz csütörtök és vasárnap között minden. Őrangyal, Hello B.A.Z. megye, EstHajnal, ír kocsmahangulat – többek között. A kocsonyafarsang idejére hazánk legkülönbözőbb pontjairól vándorolnak Miskolcra a zenészek.

A csütörtöki, kezdő hangulatot a Vaultage teremti majd meg, de a nyitó napon színpadra áll a Kisavas, Charlie, a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a BMV is, az estét pedig Kowalsky meg a Vega és Balázs Fecó zárja, a koncertek után azonban bárki maradhat még kocsonyafarsangozni, hiszen minden nap lesz afterparty a Helynekemben.

– Itthon azért más, mert büszke vagyok rá, hogy Borsod megyei lehetek, és a legjobbat próbálom kihozni ezekből a koncertekből. Máshol is, de itthon mégis magasabb az adrenalin szintem, amikor zenélünk – nyilatkozta korábban portálunknak a közelgő fesztivállal kapcsolatban Kiss Kata, aki zenekarával pénteken áll színpadra, de a Belga is szinte hazajáró vendég.

Ugyan a nagy trió ezúttal már nem Titusszal érkezik, de mint mondták, lélekben velük van, továbbra is a zenekar tagja, de most Miskolcon is debütál majd az új tag, Dj. Marvin.

– Miskolc az Miskolc. Amikor a Pepsi sztárcsináló Miskolcon rendezett elődöntőjének délelőttjén, Diósgyőrben császkálva, és egy turkálóba betérve Belga Beach Tour feliratú baseball sapkákat találtunk, tudtuk, hogy itthon leszünk itt – emlékezett vissza a kezdetekre Bauxit egy korábbi villáminterjúnk alkalmával.

A Kiss Kata Zenekar és a Belga mellett lesz még pénteken Péterfy Bori & Love Band, Bon-bon, Csepregi Éva, Balázs Pali és Desperado koncert is, de átruccan az ózdi hős, Majka is, aki Curtisszel érkezik majd.

A hétvége első napján már korán reggeltől lesznek programok, de a kocsonyafarsangi koncertdömping akkor is estére csalogatja majd a színpadok elé az érdeklődőket. Az ország másik végéből utazik Miskolcra a Kiscsillag. Lovasi András elmondta, hogy az új, készülő albumról is lesz már ízelítő, a jól ismert dalok mellett, de az együttes frontembere azt is elárulta, hogy a koncert után maradnak a miskolci éjszakában.

– Sok barátunk is van Miskolcon, és szerencsére messze is lakunk, így hát már nem érdemes elindulni éjjel – tette hozzá. A Kiscsillag előtt a Reflex és az Animal Cannibals táncoltatja majd meg a közönséget, Lovasiékat pedig az éjszaka folyamán követi majd a P. Mobil és a Maszkura és a Tücsökraj csodálatos miliője – a vasárnap hajnalt pedig már a Miskolci Művek koncert élményeivel várhatják a miskolciak.

A zenei program vasárnap sem marad el a többitől, színvonalat tekintve: Bíborszél, Vastag Csaba, KGST, Enemies és Paddy and the Rats – dióhéjban.

A Becherovka Miskolci Kocsonyafarsangon, a több mint 35 fellépőből álló zenei kínálat mellett természetesen számos kulturális és gasztroprogram közül lehet majd válogatni.

Csütörtökön kezdődik!

Kiss J.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!