MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.

MIHŐ: választható és kötelező változások a díjelszámolásában

2014-02-11 22:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tavho_forum_140211ml.jpg_2.jpg

Ezután az egyenletes díjfizetést is választhatják a miskolci távfűtéses házakban élők. Ennek lényeg, hogy a téli magas és a nyári alacsony MIHŐ-számlák helyett átalányt fizethetnek, ami minden hónapban egyenletesen terheli meg a pénztárcát. Egy másik újdonság a költségelosztást szabályozza újra, kiküszöbölve a korábban tapasztalt aránytalanságokat.

A távfűtés díjelszámolásában életbe lépő választható, illetve kötelezően alkalmazandó változásokról fórumon tájékoztatta a város távfűtéses épületeinek közös képviselőit kedden a miskolci távfűtési cég vezetése. Ugyanis mindkét fontos változásban vannak olyan kérdések, amelyekről a társasházi közösségeknek kell döntést hozniuk.

Az első újdonság egy, a MIHŐ Kft. által biztosított lehetőség, aminek igénybevételéről az egy fűtési körhöz tartozó közösségek dönthetnek. Az egyenletes díjfizetés lehetővé teszi, hogy megszűnjenek az időszakosan – a fűtési idényben – jelentkező magasabb kiadások, ezáltal kiegyenlítettebben terhelje a fűtésdíj a családi költségvetést.

– Az egyenletes díjfizetést minden közösség választhatja, de senki számára nem kötelező. A lényege pedig az, hogy az előző fűtési idény tényleges hőfogyasztása alapján kiszámoljuk a havi átalányt. 11 hónapon keresztül ezt az előre kalkulálható összeget fizetik a fűtésért a lakók. Majd cégünk leolvassa ennek az időszaknak a hőfogyasztását, és a 12. havi számlában elszámoljuk a különbséget – foglalta össze a lényeget Móricz József, a MIHŐ Kft. stratégiai igazgatója.

Ez az elszámolás valószínűleg senki előtt nem ismeretlen, hiszen más közszolgáltatók is alkalmazzák. A MIHŐ számára a tavaly decemberi városi közgyűlés határozata tette ezt lehetővé, és lényegében azonnal bevezetik. Az egyenletes díjfizetés lehetőségét a közös képviselőknek lakógyűlésen kell ismertetniük, a közösség dönthet arról, hogy ezt választja-e, és ha igen, az igényt a közös képviselőnek április 15-éig írásban kell jeleznie a MIHŐ Kft.-nél. Az új díjelszámolási mód ugyanis június 1-jétől „működik”. Az egyes lakóknak tehát lényegében egy feladatuk van ezzel kapcsolatban: ha véleményt szeretnének nyilvánítani: vegyenek részt a lakógyűlésen. Akár él most ezzel a lehetősséggel egy közösség, akár nem, a díjfizetés módján legközelebb egy év múlva változtathat.

tavho_forum_140211ml.jpg_4.jpg

Érdeklődésünkre Móricz József elmondta, az természetes, hogy egy-egy hónap hőfelhasználása – és így az eddigi rendszerben a kiszámlázott összegek – között jelentősebb különbség is lehet. Viszont az évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az egyes fűtési idények teljes hőfelhasználása között nincs lényegi eltérés, tehát nem kell attól tartani, hogy a 12. havi elszámolás különbözete megterhelően több lesz – és természetesen akár alacsonyabb is lehet az elszámoló számla a részszámláknál.

Egy, az elmúlt év decemberének végén hatályba lépett kormányrendelet értelmében másik fontos változtatás is életbe lép a fűtésdíj-elszámolásban – ezt kötelező végrehajtani. Ez a költségelosztás szabályait érinti, tehát csak azokat, akik korszerűsítették fűtésüket, és radiátoronként szabályozható a lakásban a hőfelhasználás. Alkalmazni a január 1-jét követően induló elszámolási időszaktól, tehát Miskolcon a fűtési idény kezdetétől, szeptember 15-étől kell.

A szabályozás lényegi eleme, hogy kötelező a felhasznált hőmennyiségnek legalább a 30, legfeljebb az 50 százalékát a fűtött légtérfogat arányában felosztani, az arányról a közösségek döntenek. A fennmaradó részt kell a fogyasztás arányában felosztani. A korábban ebben mutatkozó aránytalanságok kiküszöbölésére bevezettek egy új, fontos szabályozást. Ennek lényege, hogy az elosztásnál az egyes lakások egy légköbméterére jutó hőfelhasználás maximum a 2,5-szerese lehet az egész épületre számított, egy légköbméterre jutó hőfelhasználásnak.

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!