Városinfó

„Fészekrakók” helyett doktoranduszok az Avason

2014-02-06 18:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE feszekrakos_lakas_felujitas_140206_ja_20.jpg

Már zajlanak a felújítások abban a tizenkét, volt „fészekrakós” lakásban, amelyet az önkormányzat a téli kilakoltatási moratórium beállta előtt birtokba tudott venni. Ezekbe hamarosan a Miskolci Egyetem doktorandusz hallgatói, illetve frissen doktorált oktatói költözhetnek.

Ahogy arról korábban már többször beszámoltunk, Miskolc városa 173 „fészekrakós” lakás esetén vásárolta meg a banki követelést. Ezzel kettős célja van, egyrészt, hogy eltávolítsa az azokban lakó, beilleszkedésre képtelen, semmilyen rezsit nem fizető, csalással a lakáshoz jutó egyéneket, másrészt, hogy fiatal, pályakezdő miskolciakat jutasson lakhatáshoz, ezzel is segítve a helyben maradásukat.

feszekrakos_lakas_felujitas_140206_ja_12.jpg

A moratórium előtt ezekből 12 lakást sikerült az önkormányzatnak birtokba venni, ezekben pedig megkezdték a felújítást a MIK munkatársai, illetve megbízott alvállalkozók, sőt van olyan, amely már el is készült. Ilyen például a Szilvás utca 9.-ben lévő lakás, amely az első volt az átvettek közül, és amelynek a felújítását együtt kezdte el Kriza Ákos az országgyűlési képviselőkkel és önkormányzati frakcióvezetőkkel. De jól halad a munka a Szilvás u. 2.-ben is, ahol a legtöbb baj volt a fészekrakókkal.

Az egyetemnek csaknem 50 lakásra lenne szüksége ahhoz, hogy a doktoranduszoknak és a frissen doktorált oktatóknak megoldja a lakásproblémáját. A lakáslehetőség biztosításával az Avas rehabilitációja mellett a jól képzett munkaerő is a városban maradna.

feszekrakos_lakas_felujitas_140206_ja_7.jpg

Torma András, az egyetem rektora azt mondja, az Otthonunk Miskolc projektben az egyik legfontosabb elem, hogy a Miskolci Egyetem fiatal pályakezdő dolgozói, akik elsősorban doktoranduszok, másodsorban pedig valóban pályakezdő doktorjelöltek maradjanak Miskolcon. Ehhez pedig a lakhatás megoldásában is segítséget kell, hogy nyújtson a város.
Ahhoz, hogy a felújított „fészekrakós” lakásokba beköltözhessenek a pályázó fiatalok közgyűlési határozatra is szükség van, ezt tárgyalják a városatyák a jövő csütörtökön.

feszekrakos_lakas_felujitas_140206_ja_18.jpg

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere hangsúlyozza, a kilakoltatási moratórium beálltával a kilakoltatások le kellett hogy álljanak, de azóta újabb 51 lakás tulajdonjogát vették át. Ezeket a kilakoltatási moratórium feloldása – ami április vége – után tudják tömegével birtokba venni.



Márciusban elindul a következő közmunka program is. Ennek egyik része a helyi sajátosságokon alapuló értékteremtés, melynek keretében összeállnak majd olyan szak- és segédmunkásokból álló brigádok, amelyek az ingatlanszolgáltató irányítása mellett a további étvett lakások felújítását végzik majd, így ez sem kerül majd pénzébe a városnak.

H. I.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-07-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!