Közélet

A csörgőlabdásoknak segítettek

2014-02-05 17:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE csorgolabda_lions_adomany_140205_fkcs_14.jpg

344 ezer forintos adományt kapott szerdán a Lady Lions – Sólyomszem csörgőlabdacsapata a Miskolci Jegesmedvéknek és támogatójuknak köszönhetően. Az esemény után a „látók” ki is próbálták a látássérültek látványos labdajátékát a Lévay József Gimnázium tornatermében rendezett eseményen.

A rendezvénynek otthont adó iskola igazgatója egy történetet elevenített fel.
– Volt az iskolának látássérült tanulója, aki vakvezető kutyával járt nap mint nap az órákra. Osztálya az érettségire rendkívül érzékennyé vált. Megtanította ugyanis nekünk, hogy a látássérülteket is be kell fogadnunk, így örömmel adunk helyet az edzéseknek és mérkőzéseiknek – emelte ki Ábrám Tibor.

Egri István, a Miskolci Jegesmedvék elnöke hozzátette, sokan vettek részt a játékban, és a továbbiakban is szerveznének hasonló jótékonysági akciókat.

csorgolabda_lions_adomany_140205_fkcs_6.jpg

– Szeptemberben indítottunk közös kezdeményezést a Miskolci Jegesmedvékkel, akiknek a hazai mérkőzései előtt harminc számozott korongot vehettek kölcsön a drukkerek minimum ötszáz forintért. Ezzel vehettek részt a játékban, ahol a kör közepébe kellett találni – emlékeztetett Sándor Attila, a Miskolc Autó márkakereskedés vezetője. Az összegyűlt összeget a cég megduplázta, az így kapott pénzt pedig jótékony célra ajánlották fel. Az adományt a Miskolci Első Lady Lions Club szervezésével az Észak Magyarországi Látássérült Rehabilitációs Központ és a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. megyei Egyesülete tagjaiból álló női és férfi csörgőlabdacsapat kapta.

csorgolabda_lions_adomany_140205_fkcs_12.jpg

Juhász Rita, a klub soros elnöke elmondta, az együttes edzéseinek és bajnokságon való részvételének támogatására, a felszerelés és sporteszközök beszerzésére, valamint a bajnoki fordulók utazásainak finanszírozására fordítják a támogatást a látássérült sportolók.

Az adomány átadása után a Miskolci Jegesmedvék, a cég képviselői, valamint a gimnázium diákjai barátságos mérkőzést játszottak a Lady Lions – Sólyomszem csörgőlabda-együttesével.

S. P.
Fotó: F. Kaderják Csilla



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!