Fesztiválozó

Villáminterjú az új felállásban érkező Belgával

2014-02-04 12:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE belgamarvnagy.jpg

Egy miskolci év, évszak nem telhet el Belga nélkül, de a srácoknak épp annyira szükségük van arra, hogy városunkba jöjjenek, mint amennyire a közönség várja őket. Hazavárja őket, hiszen a négytagú formáció joggal érezheti otthon magát Miskolcon. A Belga ezúttal Titusz nélkül hódítja meg a miskolci, februári éjszakát – többek között ez is felvet kérdéseket. A srácokkal villáminterjút készítettünk.

– Már legendás a kapcsolat Miskolc és a Belga között. Mindig szerettek a városba jönni. Több dal is bizonyítja ezt. Mi az oka a kötődésnek?
Bauxit: Miskolc az Miskolc. Amikor a Pepsi sztárcsináló Miskolcon rendezett elődöntőjének délelőttjén, Diósgyőrben császkálva, és egy turkálóba betérve Belga Beach Tour feliratú baseball sapkákat találtunk, tudtuk, hogy itthon leszünk itt.
Tokyo: Ez ilyen első látásra szerelem. Amikor először jártunk együtt Miskolcon, egyből beleszerettünk. Erre nincs racionális magyarázat.

 – Megjelent már a legújabb korong is. Milyen programra készüljön a közönség a kocsonyafarsangon?
Bauxit: Letelt a fél év, ami egy új lemez elterjedéséhez általában kell, úgyhogy lesz sok új szám, készüljetek!

– Szeretik a kocsonyát, a miskolci kocsonyát a zenekar tagjai?
Bauxit: Én nagyon szeretem, nem múlhat el tél nélküle.

belga_titusz_201401.jpg

– Titusz nélkül érkezik ezúttal a zenekar. Ez okoz majd valami zenei változást, vagy a hiányán kívül semmit, hiszen ott lesz Dj. Marvin?
Bauxit: Senki sem fog semmilyen hiányt szenvedni. Titusz meg lélekben velünk van, csak térben másutt.
Tokyo: Mondanám, hogy sokkal jobb lesz, de az Titire nézve meg ugye hogy jönne ki. Ezért annyit mondhatunk, hogy minimum olyan jó lesz.

– Akkor a Belga öttagú lett. Térben mikor tér vissza Titusz?
Bauxit: Arról, hogy színpadra mikor tér vissza, arról fogalmunk sincs, és neki sincs. Attól függ, hogyan alakulnak az egyéb „projektjei”.

– A koncert után maradtok bulizni, elvegyülni a miskolci éjszakában?
Bauxit: Alap.
Tokyo: Kihagyhatatlan.

K. J.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!