Kultúra

Megérkezett az Őrangyal

2014-01-28 09:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE biborszel.jpg

Már a legnagyobb videómegosztón is látható a Bíborszél legújabb klipje, amelynek több jelenetét Miskolcon forgatta az együttes. Az előző év végén a közönség előtt is debütált az Őrangyal, de ezúttal már azok is láthatják, akik nem tudtak részt venni a klippremieren.

A Bíborszél tagjai, dacolva a babonával, december 13-án mutatták be leghűségesebb rajongóiknak legújabb videójukat, az Őrangyalt.

A dal klipjét többek között Miskolcon forgatta az együttes. A Kálváriánál mi is meglátogattuk a zenekart – a zárójelenetet forgatták éppen.

– Az eddigi Bíborszél videóktól eltérően ez nagyon mozgalmas klip lett. A legizgalmasabb, amit valaha forgattunk. Továbbra is nagyon fontos számunkra egy dal mondanivalója, s ehhez most képileg is abszolút igazodtunk. Nagyon sok veszélyes, vészhelyzettel teli jelenet van benne. Balázst például majdnem elgázolja egy autó, vagy az asztaliteniszezős jelenetnél megérkeznek a mentősök is, mert Szabi rosszul lett. Az eddigi legextrémebb videónk. Sok helyszínnel, sok emberrel, mert a történet arról szól, hogy mindannyiunk életében vannak őrangyalok. Az őrangyalaink egyébként a zárójelenetnél meg is jelennek mellettünk – mesélte akkor Fábián Zsolt énekes.



A tandemugrással, motorozással, újraélesztéssel és angyalokkal tűzdelt videó különleges technikával is készült. Egy kishelikopterre felszerelt go-pro kamera repkedett a felkelő nap fényében a Kálváriánál. A videót ezúttal is Batta Róberttel készítette a Bíborszél. A Skylandből ismert Suta a kora reggeli forgatáson elmondta, örült, hogy saját ötletekkel, elképzelésekkel érkezett az együttes, ami megkönnyítette a dolgát.

biborszelklip_131020_fkcs_17.jpg

– Most nem az volt, hogy megkértek, hogy készítsük el a klipet, hanem voltak elképzeléseik, hogy milyen jeleneteket szeretnének, így könnyebb volt a dolgom, képileg kellett gondolkoznom. A Kálvária-kápolna helyszínét én választottam, mert egyszer valahogyan felkeveredtem ide, és nagyon szép miskolci panoráma tárul a szem elé. Nagyon kellemes és szép hely, tökéletes a zárójelenet képi rögzítéséhez. Korán kezdtük a forgatást, hogy a napfelkelte megfelelő hangulatot és fényeket adhasson – mesélte a helyszínen Suta.

A Bíborszél Őrangyala tehát megérkezett, és az együttes február 23-án minden bizonnyal elhozza a kocsonyafarsangra is.

Kiss J.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!