Közélet

Horror után – megerősítik a honlap védelmét

2014-01-23 14:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Alig néhány óráig egy horrorfilm részleteit láthatta, aki a minap felment a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének honlapjára. A hackertámadás után hamar visszaállították az eredeti állapotokat. Egy vonzata mindenesetre lehet az esetnek: az intézet lépéseket kíván tenni a honlap informatikai védelmének megerősítése érdekében.

– Nem volt súlyos a dolog – nyugtatott meg mindenkit Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója a vasárnap délutáni hackertámadás kapcsán. – Nem tudjuk, hogy miért pont a mi intézetünk honlapját nézték ki maguknak a hackerek. Semmilyen információm nincs ugyanis arról, hogy mi motiválhatta a támadókat.

Hozzátette, halvány sejtése, gyanúja azért van a támadást illetően: az intézeti honlap a www.politikatudomany.hu domain névről érhető el, az intézetigazgató pedig azt feltételezi, hogy inkább ez kelthette fel a hackerek érdeklődését.
– Véleményem szerint egy olyan támadásról lehet szó, aminek nem az intézmény volt a célpontja. Az ilyen csoportok a jól megjegyezhető, érdekes címeket keresik, ennek lehettünk most mi az áldozatai – tette hozzá Fazekas Csaba.

Bár vizsgaidőszak van, nem okozott semmilyen fennakadást az intézet hallgatóinak életében az AnonGhost névre hallgató hackercsoport támadása, a szolgáltató is hamar vissza tudta állítani az eredeti állapotokat.

Az intézet honlapja egy átlagos egyetemi, intézeti oldalnak megfelelően a hallgatók és az oktatók számára tartalmaz elsősorban hasznos információkat, adatokat, híreket. Fazekas Csaba elmondta, hamarosan lépéseket tesznek a honlap védelmének megerősítése érdekében.

minap.hu




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!