Fesztiválozó

Akik hazajárnak Miskolcra zenélni

2014-01-21 13:17

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE cinefest_130912_ja_62.jpg

Máig miskolcinak tartja magát a Paddy and the Rats, és nemcsak beszélnek erről az ír kocsmazenészek: decemberben Miskolcon ünnepelték az együttes ötödik születésnapját, és tavaszi koncertjeik tegnap közzétett helyszínei között újra szerepel Miskolc. Akárcsak a Borsodból elszármazott Majkáén, aki a napokban, január 10-én is fellépett a városban.

A Paddy and the Rats különösen kedves a miskolci közönség számára. A srácok sem vetik meg a miskolci éjszakákat, sőt. December végén a Paddy fennállásának ötödik évfordulóját is itt ünnepelték. Előtte szeptemberben is jártak itthon, s most újra jönnek, hiszen ők is fellépnek a Miskolci Kocsonyafarsangon.

cinefest_130912_ja_56.jpg

Paddyéknek buli az élet, de természetesen dolgoznak is – épp a születésnap alkalmából készítenek dokumentumfilmet, amelyből egy dalt már közzé is tettek.



A legújabb lemezüket már minden „patkányrajongó” megtanulhatta elejétől a végéig, így nem marad más, mint február 23-án, a Városháztéren engedni a srácoknak, hogy zenéjükkel, mentalitásukkal, személyiségükkel elérjék céljukat, vagyis kocsmát csináljanak az egész világból.

majka_curtis.jpg

Majkáék háza tájáról a legfrissebb hír, hogy a 2013-ban kiadott klipjeik a Youtube videómegosztón 10 millió feletti össznézettséget hoztak. Ez a hatalmas szám jól jelzi népszerűségüket, amit a Becherovka Miskolci Kocsonyafarsangon is megtapasztalhatnak majd a rajongók. Curtisszel közösen február 21-én, pénteken lépnek fel este 7 órától a Városház téri színpadon.

Egészen bizonyosan felcsendülnek majd az olyan slágerek is, mint a Belehalok, ami már önmagában közel 23 és fél milliós nézettséget produkált a Youtube-on, de legújabb sikerükre, az Elvitted a szívemetre is számíthatnak azok, akik kilátogatnak a koncertre. A legutóbbi miskolci fellépésükre mindenesetre csak egy panasz volt: nagy volt a tömeg…



K. J., minap.hu
Fotó: minap-archív, Vigh György




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-09-29 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!