Miskolci Jegesmedvék

Súlyos vereség Brassóban

2014-01-20 21:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmacik_brasso_130215ml_14.jpg

Pont nélkül tértek haza Romániából a Jegesmedvék, miután hétfőn este kikaptak Brassóban.

A mérkőzés eleje kiegyenlített játékot hozott, kevés helyzettel. A 11. percben – emberelőnyben – Fodor maradt egyedül a miskolci kapu előtt, és 3-4 méterről nem hibázott (1-0). Két perc múlva újabb miskolci védelmi hibát használtak ki a hazaiak: ezúttal Salugára nem figyeltek a védők, aki közelről mattolta a kiszolgáltatott Duscheket (2-0). Már csak 40 másodperc volt hátra a harmadból, amikor egy gyors brassói támadás végén Nagy lőtte a hálóba (3-0).

A második harmad elején nagy lendülettel kezdett a Miskolc, sorozatban mentek a lövések Polc kapujára. A brassóiak finn edzője érezte a bizonytalanságot a védelemben, és két perc elteltével időt kért. A játék képe a harmad további részében kiegyenlítődött, de a Miskolc több nagy gólhelyzetet is kihagyott. A 18. percben Duschek ahelyett, hogy visszament ment volna a kapujába, miután a palánk mellett megállította a korongot, ott maradt a háló mögött, így végül Zsóknak már csak az üres kapuba kellett lőnie (4-0). Egy perccel a harmad vége előtt szépített a Miskolc: emberelőnyben Hajós először még elütött a korong fölött, másodszorra viszont szép köténygólt lőtt Polcnak (4-1).

A harmadik harmad nem a védelmekről szólt, hiszen egymás után négy gól is esett, egyforma elosztásban: a hazaiak részéről Gliga és Petres, a Miskolcból Knox kétszer talált be.

A Jegesmedvék egy harmadnyi előnyt adtak a Brassónak, és sok egyéni hiba miatt sorra kapták a gólokat. A mérkőzés második felében már hiába kapaszkodtak, nem tudtak egyenlíteni.

Jegyzőkönyv
ASC Corona Brasov - Miskolci Jegesmedvék
6-3 (3-0, 1-1, 2-2)
Brassói Jégcsarnok 1500 néző
V: Csomortani, Gergely, Mathe, Redai
Gól: Fodor, Saluga, Nagy, Zsók, Gliga, Petres ill., Hajós, Knox(2)
Kiállítás: 8 perc illetve 6 perc
Miskolci Jegesmedvék: Duschek – Boyle, Hajós, Knox, Popovics, Metcalfe, Roczanov, Szilágyi, Láda, Tóth, DeBruyn, Hegyi, Durco, Vojtkó, Budai, Miskolczi, Fliszár, Rafaj, Faith, Gyenes(k). Edző: Bob Dever.  
ASC Corona Brasov: Polc – Wehrs, Molnár, Fodor, Mastaleriu, Saluga, Dimitru, Pysarenko, Imecs, Oprea, János, Zsók, Bálint, Virág, Nagy, Petres, Péter, Márton, Gliga, Hietamaki, Fülöp(k). Edző: Kari Rauhanen.
Bob Dever: - Gyengén kezdtünk, és igazából későn ébredtünk, addigra már nagy hátrányba kerültünk. A második és harmadik harmadban már jobban játszottunk, de csak futottunk az eredmény után. Most hazamegyünk, és a héten össze kell szednünk magunkat, mert a következő két hazai mérkőzésünket meg kell nyernünk a hétvégén.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!