Sport

Szoros Csíkszereda-győzelem

2014-01-19 21:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmedvek_csikszereda_120202_ja_7.jpg

Harmadik román túráját kezdte meg a Miskolci Jegesmedvék csapata, és vasárnap a hazai pálya minden előnyét nagyon élvező Csíkszeredától szenvedtek szoros vereséget.

A Miskolci Jegesmedvék igazi villámrajtot vettek, hiszen 17 másodperc elteltével már meg is szerezték a vezetést. Az egyik hazai védő röviden passzolt társához a saját kapuja mögött, Metcalfe megszerezte a korongot, és hátulról gyors mozdulattal behúzta azt Kozuch kapujába (0-1). Bő fél perccel később előbb Láda, szűk két perc múlva Hegyi került a kiállítás sorsára, de a csaknem négy percet kihúzták a vendégek, pedig üres kapus helyzete is volt a Csíkszeredának, de mellé lőtték azt.

A 13. percben Tóthot lökték igen csúnyán a palánkra, a játékos csak hosszabb idő után tudott felállni a jégről, a román bírók azonban Popovicsot állították ki fegyelmivel, miután szóvá tette, hogy ezért miért nem jár kiállítás. Nyomott a Csíkszereda, a Miskolc azonban jól védekezett, Gyenes pedig nagyon jól védett, így újabb gól már nem esett a harmadban.

Bírói nyomás alatt

A második harmad miskolci helyzetekkel kezdődött, de Kozuch mindenesetben védett. A 10. percben egyenlített a Csíkszereda, Curilla lőtt középtávolról a hosszú sarokba (1-1). A 13. percben éppen kivédekeztek a Macik egy emberhátrányt, amikor a kapu mellett két miskolci védő között Bíró ütött bele a korongba, amely valószínűleg Gyenesről pattant a kapuba (2-1). A román bírók elképesztő egyoldalúsággal osztogatták a kiállításokat, folyamatosan emberhátrányba hozva a Miskolcot. A második harmad végére 2-24(!), a fegyelmi nélkül is 2-14 perc volt a büntetési arány, miközben teljesen egyértelmű hazai szabálytalanságok fölött hunytak szemet.

Üres kapus gól a végén

A harmadik harmad első felében – amikor végre egyenlő létszámban játszhattak a csapatok – a Miskolc enyhe fölényt harcolt ki, de a helyzeteik kimaradtak. Az idő előre haladtával továbbra is a Jegesmedvéknek volt több helyzete, a 14. percben Gál Sándor időt is kért, hogy rendezhessék a sorokat. A vége előtt egy perccel Bob Dever kért időt, majd kockáztatott, lehozta Gyenest. Ez sajnos rosszul sült el, mert Becze üres kapus gólt lőtt (3-1).

Ezen az estén felborult a pálya, már ami a két csapat feltételeit illeti, hiszen a miskolciaknak hétszer (!) annyi időt kellett emberhátrányban tölteniük, és ez a hokiban nehezen ellensúlyozható.

HSC Csíkszereda – Miskolci Jegesmedvék 3–1 (0–1, 2–0, 1–0)
Csíkszeredai Jégcsarnok 1000 néző. V: Lascar, Toparceanu, Keresztes, Siko
Miskolci Jegesmedvék: Gyenes – Boyle, Hajós, Knox, Popovics, Metcalfe, Roczanov, Szilágyi, Láda, Tóth, DeBruyn, Hegyi, Durco, Vojtkó, Budai, Miskolczi, Fliszar, Rafaj, Faith, Duschek(k). Edző: Bob Dever. 
HSC Csíkszereda: Kozuch – Molnár, Hruby, Bors, Góga, Curilla, Flinta, Salló, Becze, Mihály, Péter, Moldován, Molnár, Szőcs, Novak, Papp, Danton, Bíró O., Nagy, Bíró T., Farkas, Ruczuj(k). Edző: Gál Sándor.
Gól: Curilla, Bíró T., Becze illetve, Metcalfe.
Kiállítás: 2, illetve 14 perc (+10 perc fegyelmi Popovics).

Bob Dever: Nagyon jól kezdtünk, de – főként a második harmadban – nem tudtuk a saját játékunkat játszani a rengeteg emberhátrány miatt. Holnap jobban kell játszanunk, szükségünk van a pontokra.

Fotó: archív


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!