MiNap Online

Már a századforduló előtt is asztalosműhely és kaptafagyár állt itt, s mivel ez a város vége volt, embereket nem zavart, legfeljebb a Szinva vizét bőrkikészítéshez használó tímármestereket. A gyár területe ma a Malomszög utcai bérházzal szemben, a Szent István téri szökőkút helyén azonosítható. Szőke Pál műhelye volt az „első gőzerőre berendezett ajtó, ablak és műbútorgyára Miskolczon”, amely már 1895-ben reklámozta termékeit a sajtóban. A gyárban többször is pusztított a tűz, ezt követően a tulajdonosok mindig változtak. 1918-ban így került Reiner Dávidhoz, aki kaptafagyárat működtetett benne, de az 1930-ban megszűnt. Ekkor már készen volt a Hunyadi (Nagy-Hunyad) utca rendezési terve, s a gyártelek a szabályozási vonalba esett. A tulajdonosnak kötelezni kellett magát, hogy gyárépületeit lebontja, s az üres telket átadja a városnak, vagy beépíti. Volt idő, amikor az üzem 80-100 munkást foglalkoztatott, s valóban „gyár”-nak számított, így – mivel a Tízeshonvéd utca házai kiépültek – a belvárosból ki kellett volna települnie. Ehelyett a tulajdonos elkészítette új, az akkori környezetbe már illő reprezentatív emeletes házát. A ház nem épült meg, a Reiner család valamennyi tagját deportálták 1944-ben, s Auschwitzból senki nem tért vissza közülük.

(Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója, Sáfrány Gy. József képeslapja)