Egyház

Ferenc pápa keresztelt csecsemőket

2014-01-12 13:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Harminckét csecsemőt részesített a keresztség szentségében Ferenc pápa vasárnap a Sixtus-kápolnában, Jézus megkeresztelésének egyházi ünnepén.

Az egyházfő tizennyolc kislányt és tizennégy kisfiút keresztelt meg a Sixtus-kápolnában, Francesca, Lorenzo, Flora, Maria, Gabriele, Mattia, Giulia és a többiek egymás után kapták meg a keresztséget Ferenc pápától.

A családokkal és keresztszülőkkel teli kápolna gyereksírástól visszhangzott. Ferenc pápa azt mondta az édesanyáknak, nyugodtan adjanak enni gyermekeiknek, hogy megnyugodjanak. Az édesanyák így megszoptatták őket vagy cumisüveget adtak nekik a szertartás alatt.

Megírt szöveg nélküli, szabadon mondott homíliájában Ferenc pápa arról beszélt, hogy Jézus megkeresztelése óta a keresztség szentsége szülőkről gyermekekre és unokákra öröklődik.
- Ez a hit lánca. Akiket megkeresztelnek, mindannyian ennek a láncnak a szemei. Ez a legszebb örökség, amit a szülők átadhatnak gyerekeiknek - mondta.

Január 6-i beszédében Ferenc pápa azt hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek nemcsak születésük, hanem keresztelőjük dátumát is fejből kell tudniuk.

A kisbabáknak a Sixtus-kápolnában való megkeresztelésének hagyományát II. János Pál pápa vezette be a Vatikánban. A gyermekek egy része vatikáni dolgozók családjában született, más szülők saját plébániájukon jelentkeztek a pápai szertartásra. Idén egy olyan csöppség is volt közöttük, akinek az olasz fegyveres erőknél szolgáló szülei csak polgári házasságot kötöttek, templomi esküvő nélkül.

Ferenc pápa később, a vasárnap délben mondott Úrangyala-imádságon bejelentette, hogy a februári konzisztóriumon tizenkilenc új bíborost kreál. Dátumként az egyházfő február 22-t jelölte meg. Tizenhat bíboros 80 évnél fiatalabb, tehát részt vehet egy esetleges pápaválasztó konklávén. További hárman ennél idősebbek, ezért emeritus bíborosi címet kapnak.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!