Pályázatok

A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program

2014-01-11 18:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektár állami termőföld bérletére pályázhattak gazdálkodók - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta: korábban a szocialisták által vezetett kormányok idején a mintegy 600 ezer hektáros állami földtulajdont hatszáz szerződéssel fedték le. A mostani 250 ezer hektár pedig több mint 6 ezer gazdálkodó megélhetését segíti majd. Így mintegy megtízszereződik az állami földbérlethez jutó gazdák száma - jelentette ki.
A hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. földbérletével kapcsolatban a tények nem ismeretére utalt Bitay Márton. A társaság által elnyert 19 földrészlet bérleti joga közül 13-ra egyedül pályázott a cég, azaz itt nem is nyerhetett volna más. Mindez azt jelenti, hogy a korábban művelt 2500 hektáros területnek valamivel több mint a felére nyert újra használati jogot a társaság - fűzte hozzá az államtitkár.

Hozzátette: a Csongrád megyei cég azért került a figyelem középpontjába, mivel kampány van - és a társaságot Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral hozták kapcsolatba -, de emellett, akik ezt felvetették, nincsenek tisztában A földet a gazdáknak programmal. A Gorzsai Zrt. a megpályázott 1300 hektárból 1130 hektárra egyedüliként nyújtotta be pályázatát - emlékeztetett.
Bitay Márton jelezte: a kormányzat a nagyüzemek földigényét 20 százalékos mértékben jogosnak tartja, mivel fontosnak ítéli, hogy például a Magyarországon az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók is megfelelő termelési lehetőséggel rendelkezzenek. Ez az eset ebbe a kategóriába tartozik, ugyanis a Gorzsai Zrt.-nek 200 alkalmazottja és több mint 2000 szarvasmarhája van - mondta.
Ellenzéki pártok csütörtökön kifogásolták, hogy több mint 1300 hektár állami földet nyert a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., amelynek legnagyobb tulajdonosa a Miniszterelnökséget vezető államtitkár édesanyjának unokatestvére. Lázár János erre reagálva kijelentette: az "ellenzéki támadások" valótlanságokat tartalmaznak, érezhetően elindult ellene a lejárató kampány.

A VM államtitkára megerősítette, hogy Magyarországra kíván jönni az osztrák mezőgazdasági miniszter, mert az osztrák kormány "nem nézi jó szemmel", hogy a magyar kormány megvédi a magyar termőföldet. Az államtitkár aláhúzta: az új földtörvény alapján csak a helyben lakó földműves - azaz mezőgazdaságból élő gazdálkodó - juthat földhöz. Ennek az az oka, hogy a magyar kormány meg kívánja védeni a magyar termőföldet mindenféle spekulációval szemben. Ez nem külföldi ellenesség - szögezte le -, hanem az alapvető célkitűzés a spekuláció megakadályozása. A magyar termőföldet a kormány a biznisz világából a termelés világába kívánja helyezni.

Az Ángyán-jelentéssel kapcsolatban pedig azt a nézetét hangoztatta Bitay Márton, hogy - bár nagy tisztelője Ángyán József professzornak - a politikus által közzétett elemzések, amelyeket a országosan a Földet a gazdáknak programra vonatkoztat, kis mintavételen - például Bács-Kiskun megyéről a földterület 6,16 százaléka alapján von le következtetéseket - alapultak, és nem a sokoldalúságot figyelembe vevő összegzéssel készültek. Ezért Bitay Márton csúsztatásnak tartja Ángyán József így levont következtetéseit, mert a szóban forgó programnak csak kis hányadát elemzi.
Ángyán József független országgyűlési képviselő azt állítja, a földek pályáztatását a különféle érdekcsoportoknak juttatott területek aránytalan és igazságtalan elosztása, a családi gazdálkodók háttérbe szorítása jellemzi.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!