Sport

Újabb nehéz sorozat előtt a Macik

2014-01-09 12:09

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmaci_ujpest_130920ml_7.jpg

Ismét egy kemény hétvége előtt állnak a Miskolci Jegesmedvék, hiszen többek között a liga két élcsapatával is megmérkőznek, ráadásul idegenben. Erről beszélgettünk Bob Dever vezetőedzővel.

– Mivel most már minden meccs életbevágó, nem mondanám, hogy az átlagnál nehezebb feladat előtt állunk – kezdte Bob Dever. – Csak közhelyeket tudnék ismételgetni a pontok fontosságáról, ám ezzel mindenki tisztában van.

– Vegyük sorra a hétvégi mérkőzéseket. Pénteken Érsekújvárra utazik a csapat.
– Nagyon kemény mérkőzésre számítok. A két csapatnak ugyanannyi pontja van, így aki nyer, az egy kis lépéselőnyhöz jut. A ligában mi vagyunk az egyetlen csapat, amely rendes játékidőben tudott ott nyerni, ami – látva az Érsekújvár hazai statisztikáit – óriási fegyvertény. A csapat tehát már tudja, hogy mi kell az ottani győzelemhez, ezt a receptet kell újra alkalmazni. A lényeg a fegyelmezettség és a csapatjáték. Ha ezt a kettőt sikerül megvalósítanunk, akkor eredményesek lehetünk.

jegesmedvek_131206_fkcs_6.jpg

– Két nappal később, vasárnap a bajnok otthonában kell jégre lépni.
– A Dunaújvárossal nagyon kiélezett mérkőzéseket vívunk. Az utóbbi négy mérkőzésen győztünk idegenben és hazai pályán, majd túlórában, illetve büntetőkkel vesztettünk ott és itthon. Ebből is látszik, hogy abszolút 50-50 százalék a két csapat esélye a győzelemre, a napi forma, az apróságok fognak dönteni. Természetesen győzni szeretnénk, a játékosokat a Dab ellen soha nem kell külön motiválni, hiszen évek óta nagy csatákat vívnak.

– A hosszú hétvégét egy újpesti, televíziós mérkőzés zárja.

– Az Újpestet pár napon belül kétszer is legyőztük, ám ezért komolyan meg kellett dolgoznunk. Most sem számítok másra, ráadásul a csapatban benne lesz a pénteki és a vasárnapi meccs, a hozzátartozó nem kevés buszozással együtt. Éppen ezért ez sem lesz egy könnyű, félvállról vehető mérkőzés, de nagyon fontos, hogy azt a három pontot is begyűjtsük. Ennek a hétvégének is teljes kerettel vághatunk neki, hiszen szerencsére sem sérültünk, sem eltiltottunk nincs.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!