Szociális

Több ezer afrikai menekült tüntetett Jeruzsálemben

2014-01-08 19:07

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Több ezer afrikai menekült tüntetett szerdán menekültstátust és munkavállalási jogokat követelve az izraeli parlamentnél – közölte az izraeli közszolgálati rádió.

Négy párt parlamenti képviselői beinvitálták az épületbe a tüntetők képviselőit, de Juli Edelstein, a kneszet Likud-párti elnöke megtagadta tőlük a belépést.

A kneszet elnöke indoklásként azt mondta, hogy bejutásuk a törvényhozás épületébe „provokációt okozhat, sőt erőszakhoz és rendbontáshoz vezethet.” Előzőleg Miri Regev, a Likud egyik „héja” képviselőnője levélben követelte Edelsteintől, hogy ne engedélyezze a „beszivárgók” beléptetését, mert az szerinte „sértené a kneszet méltóságát és a törvényes rendet”.

Több képviselő viszont sajtótájékoztatón elítélte a parlament elnökének döntését. „A párbeszéd a demokrácia lényege. Az izraeli demokrácia komoly hanyatlása, ha a parlamenterek nem beszélhetnek a velük tárgyalni vágyókkal. Mindössze azt kérték, hogy szólhassanak” – vélekedett a baloldali Merec párthoz tartozó Michal Rózen újságírók előtt.

Meráv Mikáéli munkapárti küldött felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban egy női börtön színielőadásuk bemutatására érkezett rabjait sem engedték be, ezért végül kénytelenek voltak egy másik helyszínen megtartani a rendezvényt.

A sajtótájékoztatón megjelent olyan parlamenti képviselő is, aki ugyan helyesli a kormány afrikaiakkal kapcsolatos politikáját, de elítéli, hogy nem engedik be képviselőiket beszélgetni erről.

Szerdán már negyedik napja sztrájkoltak és tüntettek az Izraelben élő, többnyire Szudánból és Eritreából származó afrikai menekültek jogaikért, miután egy december 10-én elfogadott törvény értelmében a hatóságok egy évig terjedően bírósági eljárás nélkül lefoghatják őket.

A belügyi hatóságok adatai szerint jelenleg mintegy 55 ezer afrikai menekült tartózkodik Izraelben, akik általában gyalogosan érkeztek az egyiptomi határt illegálisan átlépve a Sínai-félsziget irányából a korábbi években, még a határon végighúzódó kerítésrendszer felépítése előtt.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!