Miskolci Jegesmedvék

Ismét teljes kerettel!

2013-12-27 16:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmedvek_131206_fkcs_6.jpg

Vasárnap folytatódik a MOL Liga a Miskolci Jegesmedvék számára, a Fradi látogat a népkerti jégcsarnokba. Erről beszélgettünk Bob Dever vezetőedzővel.

bob_dever_131209_ja.jpgTöbb, mint két hét szünet után folytatódik a MOL Liga mérkőzéssorozata. Hogyan hat az ilyen hosszabb kihagyás a felkészülésre?

Ez a két hét nem volt teljes kiesés, hiszen csak mérkőzést nem játszottunk, az edzések a szokásos mederben zajlottak. Karácsonykor pár nap teljes szünetet kaptak a játékosok, de csütörtöktől ismét teljes értekű munkát végzünk. Ugyanakkor ez a szünet nekünk most nagyon jól jött, hiszen a sérültjeink felépültek, így vasárnap a Fradi ellen hosszú idő után ismét teljes kerettel tudunk kiállni. Másrészt a játékosoknak időnként kell egy kis szünet, hogy feltöltődjenek, leginkább mentálisan. Most ezen túl vagyunk, és jöhet az az erőltetett menet, ami még az alapszakasz végéig vár ránk.

Milyen mérkőzésre számítasz vasárnap?

A Fradi idei teljesítménye sokkal jobb, mint korábban, minden csapatnak egyenrangú ellenfelei. Nagyon nehéz ellenük játszani, hiszen jó játékosaik vannak. Nekünk azonban minden pontra szükségünk van a rájátszásba kerüléshez, és különösen hazai pályán nem hibázhatunk. Végre ismét teljes négy sorral játszhatunk, ami a mi taktikánkban nagyon fontos, hiszen mindegyiknek meg van a maga feladata. Nagyon lényeges lesz, hogy fegyelmezettek legyünk, és mindenki betartsa a begyakorolt taktikát. Ugyanakkor nagy szükségünk van szurkolóink támogatására, bízom benne, hogy sokan kijönnek biztatni a csapatot.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!