Egyház

„A karácsony a bátorításról szól”

2013-12-21 11:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE levay_alapko_131025_ja_10.jpg

Visszatekintve egy évre az első gondolat mindig a hálaadásé. Hála azokért az emberekért, akik tovább vitték, befejezték a korábban elkezdett feladatokat, és munkájuk során megalapozták mindazt, amit a jövő évben folytathatunk – mondta Csomós József református püspök.

Köszönet azokért a munkatársakért, akik szinte névtelenül dolgoztak mindennap, és a lelkészekért, presbiterekért, akik a legkisebb falvakban és a nagyvárosokban is ugyanolyan lendülettel munkálkodtak, hogy tudjuk, van mit továbbadni a következő esztendőnek.

Mi azonban nem években, hanem nagyobb ciklusokban gondolkodunk, hiszen hat évre választjuk a tisztségviselőket. Az én második püspöki ciklusomnak ez már az ötödik éve volt. Amikor ezt elkezdtük, két fő célt tűztünk ki: az egyik az odafigyelés az elesett emberekre, a másik az ifjúság. Így a ciklus vége felé hálával mondhatom, tervünk kiteljesedett. Bővíteni tudtuk a kórházlelkészi szolgálatot, csak Miskolcot nézve már nem egy, hanem öt főállású kórházlelkészünk teljesít szolgálatot. Ugyancsak főállású lelkész szolgál Miskolcon az idősotthonok lakói között. Ez azért fontos, mert például a családok gondozása a gyermekonkológián vagy az időseké az otthonban más alkatot kíván, a Jóisten ajándéka, ha valakinek olyan a karizmája, hogy teljes lélekkel és tudással látja el speciális feladatát.

Az ifjúsági feladatainkkal két irányba indultunk. Szép eredményeket mutat a gyülekezeteink által nem elérhető fiatalok megszólítása. A Kontrasztkiállítás folytatásaként jött létre és működik az Ifjúsági Iroda, amelynek a munkatársai között nemcsak lelkipásztorokat, hanem elkötelezett fiatalokat is találunk. Ők osztályfőnöki órák keretében 15 ezer diáknak tartottak előadást, és bebizonyosodott, hogy a fiatalok valóban meg tudják szólítani a fiatalokat, hiszen személyes és intézményes, máig élő kapcsolatok alakultak ki. Sőt, az iroda partner abban is, hogy a kötelező közösségi szolgálathoz olyan tevékenységeket ajánl, amelynek során nemcsak feladatot teljesít a fiatal, de maga is gazdagodik.

A másik irány az oktatásiintézmény-fejlesztés volt, amelyben egyik legnagyobb eredményünk, hogy sikerült nyitnunk a szakképzés felé. Így azok a szülők is választhatnak a számukra megfelelő lelkiségű középiskolát, akiknek a gyermeke szakmát kíván tanulni.

A mögöttünk maradt idő, és a folytatásra váró feladatok, a meg nem oldott problémák meghatározzák életérzésünket, ez pedig azt, mi számunkra az ünnep üzenete. Látom a nyomorúságot, és látom, milyen gazdaságfejlesztési lehetőségek vannak megyénk szegény térségeiben. Látom, hogy eldurvult a politikai hangnem, és azt, hogy jövőre három választás vár ránk. Ezért 2013 karácsonyára készülve szinte mellbe vágott a gondolat: az ünnep szép üzenete mellett először egy parancs hangzik fel. Ne féljetek!

Lukács evangéliumában olvashatjuk a történetet, amikor az angyal felkeresi Máriát, és az angyal azt mondja: ne félj! Amikor a pásztorok előtt megjelenik az angyali sereg, azt mondják: ne féljetek! Ez nem jókívánság, hanem parancs – mert valami megváltozott, Istennek az emberrel kapcsolatos örök szándéka testté lett. Nem azért nem kell félnünk, mert a nyáj mellett nincsen farkas, mert mindig van. Nem azért, mert szép minden körülöttünk, mert nem az, Máriának és Józsefnek sem volt hely a fogadóban, csak az istállóban. Azért nem kell félnünk, mert ami eddig sejthető volt, láthatóvá lett. A karácsony a bátorításról szól, hogy ne a körülményeket nézzük. Emeljük fel lehorgasztott fejünket és nézzünk magasabbra! Ez nem menekülés – ez a realitás.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!