Fesztiválozó

Miskolcon jövőre is lesz kocsonyafesztivál!

2013-12-18 16:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kocsonyafarsangill_130223ml_11.jpg

2014. február 20-23. között, a farsangi időszakban rendezik meg Miskolc legnagyobb gasztro-fesztiválját, a Miskolci Kocsonyafarsangot.

A miskolci Városháza közleménye szerint a Kocsonyafarsang szervezője a polgármesteri hivatal, valamint a város kultúrával és turisztikával foglalkozó intézményei. A rendezvény fővédnökségét Fazekas Sándor Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter vállalta el, védnöke pedig Kriza Ákos polgármester.

A Kocsonyafarsang helyszíne a felújított belváros lesz, ahol négy színpadon szórakoztatják majd műsorok a farsangi közönséget. Újdonság lesz, hogy a rendezvények már csütörtök este elkezdődnek egy nagyszabású koncerttel. A rendezők külön gondoltak a gyermekekre, családokra is a program összeállításkor, őket egy önálló gyermekszínpad produkciói szórakoztatják.

- A miskolci kocsonyaünnep a miskolciaké, ezért a város a jövőben csakis a közérdeket, a miskolciak érdekét szem előtt tartva rendezi meg minden februárban a Miskolci Kocsonyafarsangot. A rendezvény részletes és végleges programját január első felében a Miskolci Napló ismerteti majd. 2014. február 20-23.-a között tehát újra a kocsonyáé a főszerep Miskolcon, a Miskolci Kocsonyafarsangon! – hangsúlyozza a Városháza közleménye.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-09-30 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!