Sport

Remek játék, szép győzelem Románia ellen

2013-12-16 19:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE u20_magyar-rom_131216.jpg

Második mérkőzésén is kiütéssel nyert a magyar válogatott a miskolci jégcsarnokban zajló U20-as jégkorong világbajnokságon, ezúttal Románia ellen. A mérkőzés után Miskolc díját vehették át azok a játékosok, akik a tavalyi szezonban valamilyen korosztályos világbajnokságon képviselték városunkat. A válogatott pedig szerdán folytatja a viadalt.

A magyar U20-as jégkorong-válogatott hétfői, második mérkőzésén fantasztikusan kezdett, hiszen nem telt még el 40 másodperc, amikor Erdély Csanád megszerezte a vezetést. Ugyan egy védelmi hibát kihasználva húsz másodperc múlva a román csapat kiegyenlített, ám innentől kezdve a magyar együttes akarata érvényesült.

u20_magyar-rom1_131216.jpg

A mieink óriási fölényben játszottak, sorra alakították ki a helyzeteket, ám azokat csak a második harmadban sikerült gólra váltani. Ebben a játékrészben Erdély kétszer, Galló pedig egyszer talált be, külön öröm, hogy az utóbbi találatból a miskolci Ritó László gólpasszal vette ki a részét.

A harmadik harmadban Vincze, és a tavaly még a Jegesmedvéknél játszó Nagy Krisztián is betalált, beállítva a 6-1-es végeredményt. A mintegy 700 fős miskolci szurkolótábor ezúttal is fantasztikus hangulatot teremtett, és mérkőzés végén joggal ünnepelte a remek teljesítményt nyújtó magyar csapatot.

u20_magyar-rom2_131216.jpg

A mérkőzés után Miskolc díját vehették át azok a játékosok, akik a tavalyi szezonban valamilyen korosztályos világbajnokságon képviselték városunkat: Nagy Krisztián, Miskolczi Márk, Ritó László és Godó Dániel.

u20_magyar-rom_131216_dij1.jpg

A magyar válogatott a következő mérkőzését szerdán délután fél 5-től játssza Észtország ellen.

minap.hu
Fotó: Bán Olivér



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!