Miskolci Jegesmedvék

Ismét az Újvár és az Újváros ellen

2013-12-11 15:09

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmedvek-ersekujvar_121118ml_05.jpg

A karácsonyi szünet előtti utolsó két mérkőzését játssza a Miskolci Jegesmedvék csapata ezen a héten. Erről beszélgettünk Bob Dever vezetőedzővel.



– Két héten belül másodszor játszanak a Jegesmedvék az Érsekújvárral és a Dunaújvárossal. Először egy szlovákiai túra következik. Mit vársz ettől a mérkőzéstől?
– Az Érsekújvár hazai pályán félelmetes mutatókat produkál, hiszen ebben a szezonban, rendes játékidőben még senki sem verte meg őket. Ez mutatja, hogy mennyi jó csapatról van szó, és milyen nehéz feladat vár ránk. Az biztos, hogy sokkal jobban kell játszanunk, mint a legutóbbi mérkőzéseinken, ahol bár nyertünk, de sok hibát vétettünk. Ezek az Érsekújvár otthonában nem férnek bele. Akkor lehetünk eredményesek, ha egyszerűen hokizunk, és csapatként működünk jól. Ez nem lesz egyszerű, hiszen egyre kevesebben vagyunk, hiszen Knox még eltiltását tölti, Metcalfe és Szilágyi sérült, Ritó pedig az U20-as válogatottal készül a hétvégén kezdődő világbajnokságra.

– Szombaton pedig következik a Winter Classic, a Dunaújváros ellen. Mi lesz a legnagyobb különbség egy fedett pályás mérkőzéshez képest?
– A körülményekhez, és leginkább az időjáráshoz kell majd alkalmazkodni. Úgy hallottam, hogy ideális idő várható, nem fog esni, és kemény hideg sem lesz, csak amolyan átlagos, ám akkor is más lesz. Biztos, hogy furcsa lesz a játékosoknak, akik egy részről vélhetően élvezni akarják ezt a különleges alkalmat, ugyanakkor 60 percig koncentrálniuk kell a játékra. Azt már mondanom sem kell, hogy milyen fontos számunkra ez a meccs, hiszen most már mindegyik az. A két utolsó mérkőzésünket megnyertük a Dab ellen, szeretnénk ezt megismételni, de ehhez ugyanolyan fegyelmezettnek és koncentráltnak kell lennünk, mint azokon a találkozókon.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!