Közgyűlés

Az MSZP az előrehozott közgyűlésről

2013-12-10 16:44

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

„Azért fogadjuk el minden közgyűlésen a következő féléves üléstervet, hogy tervezhetővé tegyük a képviselői munkát, és hogy a képviselők fel tudjanak készülni” – emelte ki keddi sajtótájékoztatóján Mokrai Mihály szocialista önkormányzati képviselő annak kapcsán, hogy az idei utolsó közgyűlést előrehozták szerdára.

– Az elmúlt 3 éves ciklusban nem tudjuk követni, mikor van közgyűlés, ki tartja, és melyik napon módosítják az időpontot – kezdte a sajtótájékoztatót Mokrai Mihály, majd hozzátette, „izgatottan várjuk azt is, hogy ma este még hány sürgősségi előterjesztést fognak kapni a képviselők”.

– Úgy gondoljuk, hogy a városvezetés képességeit meghaladja a közgyűlés megszervezése – fogalmazott az önkormányzati képviselő. – Ilyen sosem volt még. Azért fogadjuk el minden közgyűlésen a következő féléves üléstervet, hogy tervezhetővé tegyük a képviselői munkát, és hogy a képviselők fel tudjanak készülni. Ilyen elven ad hoc jelleggel is ki lehetne tűzni egy időpontot.

Az önkormányzati képviselő emlékeztetett korábbi – például 2012. év végi – közgyűlésekre, melyeken több sürgősségi előterjesztés érkezett, mint ahány rendes előterjesztés volt, de az időpontok módosítására, az elmondása szerint hiányosan kiküldött anyagokra, és a munkatervtől való rendszeres eltérésre is felhívta a figyelmet.
– Ki a felelős ezért? Ki nem végzi jól a munkáját? Mikor lesz mindezeknek következménye? – fogalmazta meg kérdéseit Mokrai Mihály.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!