Holding hírek

Filmekkel és sorozatpremierrel (is) készül karácsonyra a Miskolc Televízió

2013-12-10 12:07

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE keresben.jpg

A megszokottnál hosszabb műsoridővel és ünnepi műsorrenddel várja karácsonykor a nézőket a Miskolc Televízió, melyben helyet kapnak egyebek mellett filmek, rajzfilmek, programajánlók és portrék is, sőt a közmédiás premiert megelőzve mutatjuk be a tizenkét részes „A  Biblia gyermekeknek” című rajzfilmsorozatot.

– Tulajdonképpen az ünnepi készülődés december 1-jével, advent első vasárnapjával elindult a Miskolc Televízióban is, azóta folyamatosan beszámolunk híradónkban, a Miskolc Mában, illetve a Kilátó közéleti és Promenád kulturális magazinjainkban az adventi eseményekről, gyertyagyújtásokról, jótékonysági rendezvényekről, valamint a ProgramPontban is nagyobb szerepet kapnak az ünnepi programok, ajánlók – mondta el Molnár Péter, a MIKOM-médiumok főszerkesztője.

Emellett – folytatta – az ünnepi hangulatot karácsonyi videóklippekkel, miskolci, ünnepi hangulatvideókkal (például az internetről már jól ismert, az adventi villamos készítését bemutató videó – a szerző), ünnepi műsorajánló és reklámfőcímmel, és logóval fogják biztosítani – ez utóbbi, már advent első napjától ünnepi díszben van, de a televízió szakemberei Mikulásra és karácsonyra is speciális ruhába öltöztetik a már jól ismert állomásazonosítót.


A Biblia gyermekeknek – amerikai rajzfilm sorozat (1987)
December 20-tól december 31-ig, minden este, a Miskolc Televízió műsorán!


– December 20-ig az ünnepi hangulat mellett azonban az adásmenet nagyjából a megszokott lesz, ekkor kezdődik el a karácsonyi műsorrend, mégpedig A Biblia gyermekeknek című zenés, szinkronizált rajzfilmsorozattal, mely Jézus életét mutatja be az Újszövetség alapján. A tizenkét részt év végéig majdnem mindennap este fél héttől sugározzuk – részletezte Molnár Péter.


Brer nyuszi karácsonya – szinkronizált amerikai rajzfilm (1985)
December 24-én, Szenteste 21.40-től, a Miskolc Televízió műsorán


A főszerkesztő hangsúlyozta, külön öröm számára, hogy a rajzfilmsorozat a januári közmédiás premiert megelőzően lesz látható a MiTV-ben, így a miskolciak már hamarabb, még idén láthatják azt, legalábbis az első 12 részt, aminek már készen van a szinkronja.
– Szintén öröm számunkra, hogy műsorra tűzhettük a „Fatima, a 13. napon” című angol életrajzi drámát, melyet 2009-es bemutatása óta már több filmfesztiválon is szerepelt – tette hozzá.


Fatima, a 13. napon – színes, szinkronizált angol életrajzi dráma (2009)
December 25-én, karácsony első napján 21.25-től, a Miskolc Televízió műsorán


A történet dióhéjban 1917 októberében több mint 70 000 szemtanúja volt a portugáliai Fátimában a napcsodának, amely során az égitest egy ezüstkoronghoz vált hasonlóvá. A Nap eleinte tűzkerékként forgott saját tengelye körül, majd úgy tűnt, hogy rövidesen lezuhan. A tömeg, azért sereglett oda, mert néhány hónappal korábban három helybéli gyermek előtt többször is megjelent egy titokzatos női alak, akit már akkor sokan Szűz Máriának véltek, így az erre az októberi napra várt újabb jelenést már saját szemükkel szerették volna megtapasztalni. (A Fátimai jelenésekről bővebben itt  olvashat).

Karácsonykor aztán kizárólag ünnepi műsorral, ráadásul a megszokottnál hosszabb adásidővel készül a Miskolc TV. December 24-én, ünnepi adással a jelentkezik híradó, ezt követően 25-én, és 26-án nem lesz Miskolc Ma.


A pirinyó, a behemót és a jófiú (Bosszú El Pasóban) – színes, magyarul beszélő, olasz western-vígjáték, 122 perc, 1968
December 26-án, karácsony második napján 21.25-től, a Miskolc Televízió műsorán


Szenteste a „Brer nyuszi karácsonya” című egész estés filmmel kedveskedik az egész családnak a Miskolc TV, 25-én lesz tehát látható a Fatima, a 13 napon, 26-án pedig a Pirinyó, a behemót és a jófiú című olasz westernfilm lesz látható Bud Spenser és Terence Hill főszereplésével.

– Szintén karácsonykor fogjuk bemutatni „Az én karácsonyom” című portréfilmeket, melyekben miskolci közéleti személyiségek mesélnek arról, hogyan szokták tölteni az ünnepeket, megtekinthetők lesz felvételről egy református istentisztelet és egy római katolikus szentmise, illetve a ProgramPontban ezeken a napokon is jelentkezünk ünnepi, karácsonyi programajánlatokkal – tette hozzá Molnár Péter.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!