Közélet

Hét kar hatvan szakkal várja az új miskolci egyetemistákat

2013-12-05 12:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egyetem_nyiltnap_131205_ja_13.jpg

A Miskolci Egyetem színvonalas és versenyképes szakmai tudással várja az új hallgatókat, akik a tanulás mellett életre szóló élményeket is szerezhetnek a pezsgő diákélet és a selmecbányai diákhagyományok révén. Csütörtökön és pénteken nyílt napot tart az intézmény mintegy 3000 potenciálisan új diákjának, hogy a közelgő felvételi határidő előtt információkkal könnyítsék meg választásukat – ami remélhetőleg a Miskolci Egyetemre fog esni.

A Miskolci Egyetem idén is megtartja nyílt napjait, ezúttal csütörtökön és pénteken. Az intézmény ilyenkor megnyitja kapuit a felvételizni vágyók előtt, hogy információkat kaphassanak az egyetem kínálta oktatási lehetőségekről. Emellett természetesen megismerkedhetnek a légkörrel, az Egyetemváros felépítésével, és abba a diákéletbe is betekinthetnek, ami rájuk vár, ha a Miskolci Egyetemet választják.

Óváriné Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettestől megtudtuk, hogy mintegy 3000 potenciális hallgatóra számítanak a két nap alatt, többnyire négy megyéből: Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves, és Szabolcs-Szatmár-Bereg.

egyetem_nyiltnap_131205_ja_2.jpg

Van is miről informálódniuk, hiszen az egyetem 7 kara 60 szakkal várja a felvételizőket. A rektorhelyettes azokat az előnyöket is felsorolta, amiért érdemes a ME-t választani. Az itt végzett hallgatók egy versenyképes diplomával léphetnek be a munkaerőpiacra, és a tapasztalatok szerint a cégek előszeretettel alkalmazzák a Miskolcon diplomázottakat, hiszen egy jó, gyakorlatias munkaerőt kaphatnak, aki gyorsan munkába tud állni. Ezt az előnyt tovább fokozzák az olyan, az országban egyedül a Miskolci Egyetemen oktatott szakok, mint például az olaj- és gázmérnöki szak.



A tanulmányi értékek mellett azonban minden hallgató számára fontos a pezsgő diákélet is, amiben szintén rendelkezik egy különlegességgel a Miskolci Egyetem. Óváriné Balajti Zsuzsanna kihangsúlyozta, a közel 300 éves Selmecbányai Diákhagyományok egy olyan tradíciót képviselnek, amiről minden egyetemista büszkén mondhatja el, hogy az élete részét képezi.

egyetem_nyiltnap_131205_ja_19.jpg

Az információkat az intézmény tanárai és hallgatói mondják el a látogatóknak. Minden kar dékánja bemutatja, hogy milyen tanulmányi lehetőségeket kínál a saját fakultása, emellett a jelenlegi tanulók egyedi kérdésekre is válaszolnak a díszaulában kihelyezett standoknál. A kísérleti bemutatók, bányalátogatások, és érdekes előadások mind azt kívánják prezentálni, hogy mi minden vár egy egyetemistára Miskolcon.

Batta Mirella, a Bölcsészettudományi Kar harmadéves anglisztika szakos hallgatója a kar standjánál segíti információkkal a látogatókat. Elmondta, hogy többnyire céltudatosan keresik fel őket a fiatalok, egy konkrét szakról érdeklődnek. A kérdéseik főként az elhelyezkedési és a továbbtanulási lehetőségekre, emellett a technikai részletekre, mint az érettségi követelményekre, az órabeosztásra, vagy a várható ponthatárokra vonatkoznak.

egyetem_nyiltnap_131205_ja_4.jpg

Az érdeklődések eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy jövőre népszerűek lesznek az anglisztika és a germanisztika szakok.

Leendő hallgatók pedig voltak szép számmal, köztük Soltész Tamással, az Andrássy Gyula Szakközépiskola tanulójával, aki főként a felnőttképzések iránt érdeklődik. Tamás elmondta, hogy ő mindenképpen a Miskolci Egyetemen szeretne továbbtanulni, mert a területi adottságok mellett – miszerint közel van és nyugodt környezetben – egy versenyképes szaktudást is megszerezhet itt az évek alatt.

Király Cs.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!