Egyetemváros

Jogi képzésben a legjobbak között a Miskolci Egyetem

2013-12-02 16:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Idén is megjelent a HVG rangsor – Diploma 2014 elnevezésű kiadvány, amely szerint a jogi képzési terület rangsorát a Miskolci Egyetem mellett az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Pázmány és a Károli vezeti.

Idén újra lehetett állami támogatással jelentkezni jogásznak. A jogi karok, oktatói kiválósági rangsorában a Károli Gáspár Református Egyetem, a Miskolci Egyetem, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi kara áll az első helyeken – a miskolci és a Pázmány holtversenyben a második helyezett.

Az állami támogatásra a kormány nagyon magas pontszámban állapította meg a felvételi küszöböt, így például az ELTE-re jelentkezett a legtöbb diák, s ugyan a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező oktató is az ELTE ÁJK-n dolgozik, de a teljes tanári létszámhoz viszonyítva már nem kerültek bele a legjobb háromba. A Miskolci Egyetem azonban igen.

K. J.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!