Városinfó

Már dolgoznak az ipari parkban

2013-11-30 09:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE takata_helyszin_131128_ja_10.jpg

Elkezdte a Takata az előkészítő munkálatokat a Déli Ipari Parkban, a régészeti feltárásoknak és a lőszermentesítésnek a héten már a végére is értek – tájékoztatott Vécsi György, a Miskolc Holding Zrt. elnöke.

Mivel a projekt kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ezért igyekeztek az első két lépcső mihamarabbi befejezésével, hiszen ez szükséges az engedélyeztetés és az építés zavartalan megkezdéséhez. Az egész területet feltárták, de a Herman Ottó Múzeum munkatársai nem találtak olyan leletet, ami akadályozhatná a következő időszak munkálatait. Az engedélyeztetési eljárás is elindult már, így a környezetvédelmi engedélyek beszerzése is. Ez eddig zavartalanul zajlik, a folyamatban pedig a Miskolc Holding is részt vesz, tette hozzá az elnök.

takata_helyszin_131128_ja_22.jpg
A holding építi ki az infrastruktúrát, amely ellátja majd a Takata gyáregységét vízzel, szennyvíz és csapadékvíz elvezetéssel, de az úthálózatot is a holding alakítja ki, amely beköti majd a japán gyárat, illetve az ipari parkot az autópálya felé. A cég 25 hektáron alakítja ki az üzemét, ahol egy csaknem 60 ezer négyzetméteres csarnokot építenek fel.

takata_latvany.jpg

A termelés jövő ősszel kezdődhet. A miskolci gyárba ezer dolgozót vesznek majd fel. Az első álláshirdetések már meg is jelentek az interneten, keresnek többek között HR szakembereket és építőmérnököt. Az ajánlatok teljes munkaidős állást kínálnak, ahol az angol nyelv magas szintű ismerete mellett szakirányú diplomával kell rendelkeznie a pályázónak.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!